...nagy a kuszaság
melybe keveredtünk... (szőke)
Így válik Orbánnál- a kutatás részévé a semmi, ám a jelen kórképét mutatja, hogy egy önálló kutatási területet kapott a másé (miként a szomszéd fűje zöldebb), amire újfent- fel lehet rá építeni egy intézményt, vagy kialakíthatunk egy újabb elméletet, amely ezzel a mércével mérve- valami szegény rokon jellegű előtörténettel kerülhet a képbe, az ismeretek részeként, hogy az már folyamatot alkot s lényege a tartalomra kórképnek.
A valóságban viszont súlyos szakadás ment végbe az empirikus politikai kutatás és a politikaelmélete között, amelynek egyik oka az, hogy ez utóbbi elmetörténet, historizmussá züllött... ugyanis céltalan az olyan eszmetörténet, amelynek nem célja- pusztán a történeti megértés, és nem a pozitív, a képzelőerőt is segítségül hívó újjáalkotás.
Pipogya fáradság van a közéletben, így az állam sem másként, mint kirakati fényein érző- de minden logikán és érdeken túl mélyíti öntudatunkat- korlátain féktelen a panasz, egységes irányítási rendszer lehetősége a problémák megoldásában, drágán fog hatékonnyá válni...
Ám, az állam leesett... mert mi maradt tovább, az egy gépezet, amely továbbra is segíti a tőkéseket, csak itt-ott átnevezve lett- de a lényeg, maguknak! Maradt nekünk a bérmunkás-viszony, ha munka van... a szabadság csak az államnak szól. De ránk adta hazugsága polgári-köpönyegét, hisz’ népakaratot teljesít... mondja Ő.
Az állam egyfajta uralmi formája valósul meg, hol a tőke ereje más módon nyílvánul meg, mert ahol az uralmi forma, és másmódon így- hogy a lényeg a hatalom megmarad a tőke kezében, de más feltételekhez kötött a jog (demokrácia nincs, lett viszont egy autokratikus vezetés, vele egy önkényuralmi berendezkedés) – szabadságunk egy maroknyi tőkés csoport kezébe letéteményezve... majd ők megmondják mikor gondolkozz!
Tehát e gépezet arra szolgál, hogy egyesek elnyomjanak másokat, igen e jó- Állam előtt - ki Orbán - az emberek babonás tisztelettel meghajoltak, hitelt adnak annak a régi mesének, hogy az állam a nemzeti együttműködésével, és- az, azt megerősítő társadalmi-szerződéssel, általános népuralom!
A hibák mindig másoké, az érdem mindig a Fidesz sajátja... így kiemelkedő munkájuk, ekként lehet bemutatott az érték, hogy már minden semmiségnek lett elsődleges vizsgálódási területe, ahogy bekapcsolják a történetekbe... a Náncsi néni tyúkját is- miként- hogy hány tojást tojt és azt ki találta meg, mert szanaszét tojik az udvarban a szerencsétlen, és ha véletlenül rátalál a gazda egy- egy produktumra, már csak azt látja, hogy az bezápult!
„Mi egy közösség vagyunk, ahol a hierarchia másodlagos. Nálunk a becsület, a hűség és a munka a legfontosabb, és bármelyik párttagunknak ugyanolyan lehetősége van beleszólni a pártunk életébe, mint akár nekem.
A Fideszben feladatra választanak embereket, és nem címeket vagy pozíciókat osztogatnak. - Szerintem a siker záloga az értékalapú politizálás, a közösség erejébe vetett hit és az együtt gondolkodás az emberekkel.”
- és nem szakadt le az ég!
Most akkor hogy is legyen? Győzhetünk-e még, hol már az ellenzéki váltók is előre isznak a medve bőrére? Diktatúrából demokráciát csinálnának egy blöffre, hogy váltani készek... és a nép? - az áldott, itt mivégre ébred? Indoklás semmi, azaz maszlag, duma, szószátyár megnyilvánulásokkal. Pénz meg sehol... hisz a 2018-a év mári 200 milliárd hiánnyal indult el...
Tettek nélkül semmi nem lesz!
Szőke Emil:
mikor mi
a szavak jaj! - körülfognak
s el is takarnak
táplálnak
óvnak
nyugtot adnak – vagy mégsem?
...százféle színekben érdeme -
mégis egyként
valami bölcsesség-kreálta vegetáció csodájában
itt
egy kondicionált szürkeség
rendjére lökve zönghet csak boldogan?
A fül mindig hallgat- végül is
valami mindig
takarja
nagy szolgálattal így - annyi gyötrelem és
hallottak után van elvan magának
...mi volt addig a tapasztalás - mára
hallás-után tanult anyag – már önjáróvá lett...
- lehetősége csupán az volna
hogy
tudattal szabjon határt annak
hogy az üllő
és a kalapács mikor vidító
és mikor visító zaját adva
...mikor legyen illőn a bűnbe-veszendő idő
hogy ütemét dobolhassa botlogó szavakkal
a szív ritmusára
...mindazt ami nincs
...mindazt ami van -
mégis hódolattal
a szeszélyekkel teli bajok alatt? –
1000 A Mi Hazánk
(emlékeztetőül- hát persze hogy magamnak!)
Magyarország fejlődése az utóbbi száz évben a hazai nemzetállami koncepció kudarca.
Sokat írtam már ezen a blogon, miért lehet ez, itt most arról, hogyan lehetne kikeveredni ebből. A nemzetállam elvileg a nemzeti szuverenitás leghatékonyabb védelmezője. De itt nem az. A nemzet valójában védtelen az államával szemben, amely a legnagyobb ellensége. Ebből a szempontból nagyon is folytatódik a XX. századunk. Ahogy a magyar állam az említett mérföldköveken -- és a közöttük eltelt időszakokban -- visszatérően, eltérő szempontok, értékek és mechanizmusok alapján a nemzet rombolásán dolgozott, úgy teszi most is ugyanezt. Ami egyes pillanatokban "megmentette" (de azonmód alá is vetette) a nemzetet, az a horthysta kényszer-konszolidáció (az antant jelentette fenyegetés alatt), majd a szovjet hadsereg, végül a szovjet-amerikai kiegyezés volt -- a nemzet sosem az állama erejéből lett független, akár kvázi-független, és sosem valósított meg szuverén elhatározást, hanem mindig kényszer vagy mások által kialakított lehetőség hatására cselekedett, éppen elégséges bizonyítékául annak, hogy sosem volt szuverén, és az állama révén sem vált azzá.
Természetesen végig elhanyagolható jelentőségű ország voltunk, amelyet a történelem és a saját (csaknem kizárólag rossz) döntései rángattak ide-oda.
A nemzetállamok kora elmúlik, ami azt jelenti, hogy két folyamat éppen a magyar közfelfogással ellentétben feltartóztathatatlanul erősödik: egyrészt az etnikumok keveredése az államokon belül, másrészt az államok döntési központjainak leépülése. A magyar etnicista nemzettudatból kinézve ezek az államok már aligha nevezhetők nemzetállamoknak.
Nem védi meg semmitől, ideértve a migrációt is, amelynek fenyegetése semmi az ország EU-ból való kisodródásának veszélyéhez képest, tehát a kormány minimum nem tud súlyozni, illetve előidézi azt a trianonihoz hasonló helyzetet, amikor az irracionális sérelmi politizálás belesodorta az országot további tragédiákba anélkül, hogy Trianon visszavonásának bármiféle esélye lett volna -- így ágyaz meg ma a migrációs probléma helyi értékének túldimenzionálása tragikusan rossz választásoknak.
Az EU egységesülésében való részvétel nemcsak gazdasági érdeke volna a magyar nemzetnek, hanem a fennmaradását és szuverén fejlődését is jobban szolgálná -- természetesen jól eltalált és képviselt jogszabályi környezetben.
A magyar nemzet érdeke, akár a gazdasági, akár a kulturális, akár a nemzetpolitikai - tehát a kisebbségi magyarságot érintő - szempontokat nézzük, a föderalizáció, amely egyszersmind biztosítja az Unió autonómiáinak fontos kérdésekben való önkormányzatiságát. A nemzetállam szuverén hatalmi monopóliumként való megszüntetése felszabadítaná a magyar nemzetet káros főbérlőjének -- az államnak -- a terrorja alól, és új lehetőségekkel ajándékozná meg a kibontakozásban. Száz év után ránk férne.
Bennragadni a nemzetállamban -- amelynek népessége el sem tudja képzelni, hogy nemzet alatt más is érthető, mint az etnicista nacionalizmus terméke -- a nemzet gyorsuló lecsúszását és még mélyebb válságát eredményezné minden racionális olvasat szerint. Bele kell törődniük azoknak, akiknek a nemzetállam egyébként szívügyük, hogy most alkalmas pillanat lehet megmenteni a nemzetünket -- ez esetben a szó valódi értelmében -- a saját államától, ezért kötelességünk a nemzet érdekében az EU erősítését választanunk.
El kell dönteniük, mi a fontosabb számukra, a polgárok és a nemzet visszatalálása a valamikori fejlődési pályájára, ahonnan a nemzetállami kitérő elragadta, majd száz év során válságból válságba rángatta, vagy rosszul felfogott érdekből ragaszkodni a romboló államhoz, a nemzet ellenében.
---------------
(Franklin Delano Roosevelt)
2018. 02. 11.