Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

Tapolca III.

 

Egyszóval, a „becsületbeli ügyről” kívánnék néhány sorban véleményt alkotni, amit Orbán Tapolcán mondott... már ígéret sem volt- csak valamiféle jó-munkára utalás, az ellentüntetők felé meg a kifejezett utálat közvetítés ott.

Ahogy Erdélyben mondják: „Egésszen odalett, úgy elhitványkozott!”

Röviden közlöm, Magyarország megérdemli sorsát!

Birkák voltunk, vagyunk... és leszünk is?

Volt egy forradalmárnak csúfolt valaki, akit Orbánnak hívtak a kezdet kezdetén még, és milyen hamar végre ért ez a forrongás benne... mert elkezdődött a vagyonosodás, már Antall idejében, azután az egyre több- már maffiózóvá tette – jól kikupálódott. És ez nem volt elég... jöttek a kormányzati évek, ahol folytatódott a vagyongyűjtés és mára már diktátort csináltunk belőle – és így sem elég a „rend” a befejezésre (!) – hiába nagy a rokonság... és ha származását is nézem, immár kijelenthető (mert ráillik), hogy a vér nem válik vízzé!

Miközben nem vette észre, hogy a nagy szeretet irányában erősen megcsappant, a KDNP a vasárnapi zárással legyűrte a sárgaföldig Orbán mítoszát (Köszönjük is a KDNP-nek, hogy a baloldalnak segített!). Bayer meg személyeskedjen tovább, a CÖF és személyes munkája legalább annyit ártott, mint a KDNP tevékenysége. Elhitették Orbánnal, hogy ő az Isten, közben már emberségesnek sem nevezhető nemhogy embernek... a létbizonytalanságot fenntartja és a hazugsággyár a kormányzati munkában folytatódik tovább. Ő a pártjáért felel, a kormányért felel? Egy szart! - az egész országért felelős! Jó volna, ha nem feledné felelősségét, mert számon lesz kérve!

Bayer Zsolt szerint önámítás lenne ezt nem vereségként megélni, mert most van itt az utolsó pillanat, amikor még megállítható a zuhanórepülés. Ha nem sikerül, „akkor vége. Akkor már csak a lezuhanás, vagy jobb esetben a sikeres kényszerleszállás marad”.

2010 óta nagy munkát végzett a kormány, amit négy és fél évig vissza is igazolt a társadalom, de tavaly októberben történt valami.”

Bizony megvezették az országot... a választási-törvényt átírták, a hazugság folytatódott és folytatódik tovább!

 

Sértegetem? A fenéket csak annyira tehetem, amennyi a valósága... az pedig, embertelen és népellenes lett mára! Ezek az intézkedések megtalálhatók a törvénykezésben, a bűnesetek között, a kapcsolatokban, a barátból miként lesz ellenség, az oligarchákban, az országot behálózó korrupcióban, a kormányzati hazugságokban... nem véletlen, hogy minden szál Orbánhoz vezet el.

Ehhez kellett egy második ember is, a Belügyminiszter, majd egy harmadik, aki a főügyész, így már csak az bukhat meg, aki az igazságot kimeri mondani!

Ha ellenzéki a bűnös, máris rabszíjon közlekedik, ha náluk a halmozottan is fellelhető, mennyiségben is túlhaladott bűntett, az csak ejnye-bejnyében kiosztott, és legfeljebb a további „pályáztatásoktól” eltiltott személy lesz (nyilvánosan, amúgy suba alatt minden megy tovább)!

Hát Orbánunk, jól- ügyesen lezárta az ifjúságát, a kihívásnak minden vonatkozásban megfeleltetett, íme egy pálya nagy korszaka, miután a folytatás mára már teljesen mindegy... erő náluk, vagyonok megvannak, a megtett utat sem kell számba-venni, hiszen egyrészt titkosítva van, másrészt feledésbe merült és ugyan ki merne bármit is mondani nagy Vezérünkről?

Már öngerjesztő a módszer, gazdagodik mind, ki- Orbán-közeli, ha akarja, ha nem!

Erdélyben így mondanák: „Neked még a numerusod sem vót jóféle.”

Az érdekesség a korrupció tagadása most – bélyegnek mondják, pedig a valóság, hogy a jövőre nézve is megmarad, csak mások nevén futtatják a pofátlan „részesedésüket”. Viszont, akit helyzetbe hoznak, az éppen nekik köszönhető, ebből egyik a Mészáros, a másik a Vő, a harmadik Habony stb... Orbánt már nem a Fidesz érdekli, hanem a saját elnöki jelölése, ami után továbbra is ö marad az ország ura!

 

Eként az útnak vége nincs, még nincs és az idő is neki, Orbánnak dolgozik... itt már mindegy, hogy az út lejt vagy emelkedik – nem is ide tartozik. Négy év múlva hatalma már akkora lesz, hogy leválthatatlanságát csak mellék- helyett fő-dalként zengheti országunk, ha lesz még lakósa!

Lassan a letartóztatások és eltűnések is, kizárólagos parancsára történhetnek, hiszen a rendőrség és a TEK kizárólagos szolgákká lettek – és Orbán kényszerének engedelmesen teszik „dolgukat”.

Ez az ország élhetetlen, négymillió ember mellékpályán félreállítva, nékik a választási szerep adatik meg, ígérve valami, akkor, erős mértéktartással.

Benyelik így is!

Semmit nem mondtam, amit más ne tudhatna... a gyávaság nem az én kenyerem. A nagyurat másként meg nem tisztelhetem, minthogy kikiáltom a legnagyobb gazembernek! Hát így!

Nyugatról már kapnának pofonokat (mint ahogy kapjuk is!), ezért Keletre nyit, honnan a védelmet kaphatja, ám egyik sem mer a másik ellen lépni – a látszat-ütköző Orbán lett, amolyan „vasárnapi-hőbörgőként” (persze hogy tudom, ö ezt másra- másként gondolja)!

A keleti-pénzekkel elszámolnia nem kell, abból annyi a mellékes saját zsebbe, amennyit csak akar, és közpénzből fogják visszafizetni majd! A Nyugat ebbe ne szóljon bele, mert kilépünk, ha Orbán akarja! Ebben a „Jobbik” a fő támasza!

...a Fidesz (most) nem találja magát, sikerült ráragasztani a korrupt bélyeget, „ami a legnagyobb veszély”. Bayer úgy számol, a vádak nagyjából 90 százaléka hazugság, de hiába, ez a tömeglélektan. Ezért stratégia kell, aminek legfontosabb eleme, hogy a Fidesz nem engedi elvenni a lelkét, ami a baloldalnak nincs, a Jobbiké viszont most nagyobb. Akkora, mint a Fideszé volt huszonöt éve, „de nem biztos, hogy olyan tiszta is”.

Hoppá!

Ennyit a „tisztaságról!!!

 

Hogy közben „porrá és hamuvá” hogy leszünk mindegy is:

Hol így, hol úgy, de kénye kedvire

csak lóbál minket a szél ereje...”!

 

Tehát, a végleges uralomnak jövőre jön el ideje (2016 Elnök csere), bár a nép mi mást láthat itt maga körül, mint gondolat- és erkölcsromokat, minden egész felbomlását, minden véglet hangsúlyozását, se reményt, se védelmet a jóknak, a gyengéknek, az aggoknak, a szegényeknek, s mi másból, hacsak nem önmagából és vele egyívásúakból meríthet erőt és harci kedvet az uralkodáshoz Orbánunk?

Amiben kizárólag csak az uralkodás a lényeg!

Így lett a káosz ura és lesz is tovább, bár az 'elméletben van valamiféle rendszer is, öngerjed a „civilek” ellen, minden közösségben az ellent látja és láttatja... a négymillió „igazi” magyarnak marad a puszta lét panasza!

A vágy egy jobb élet felé, de halálfélelem mellett!

Vágy egy rég felé, ami Éden volt a mai léthez képest... ami csak növeli bennünk a hajdani érintetlen, konvenciótlan, logikátlan szabadságnak az érzetét... már hiába!

Kell már az üvöltés, de legalábbis a hangos szó és a tett vele, hogy a panasz feljusson a Brüsszeli-fülekig, kell a harsány ébresztő, pipogya, fáradt agyonbástyázott életünkben, hogy megrendítse, kitágítsa, elmélyítse öntudatunkat, s minden korláton és konvención, minden logikán és érdeken túl egy szabadabb, féktelenebb és veszélyesebb életre emlékeztessen...

az álmos és óvatos kortársak aludják csak tovább az „igazak” álmát!

Akik ha félnek is még fütyörésznek is, nevetnek is... hogy ne kelljen sírniuk.

A középkor már itt van! A belső válság és a megrendülés meg bennünk van!

Jöhet az üldözés és üldöztetés is... a bíráló-szavakért a letartóztatás is, csak egy hajszálnyira vagyunk ettől is!

Ki akar így élni? - itt élni? Fogy az ország lakóssága, a szemétdombon csak egy kakas kapirgál majd önmagában!

A történelem már bemutatta a lehetséges mellett a valót is – az égi-hangokkal megáldott úrit is...

de minden zsarnokot utolért a sors, erre semmilyen kor nem adott kibúvót!

Csak idő kérdése most is!

 

 

félem

 

...ahogy a napok értéke megkisebbedett

csak jár a nyelv rájár értelem helyett

vagyunk még

vagyok még veszem köszönettel -

bár nem ily ehetetlen létre szomjaztam meg

mégis

ha rühellt is

ha pokolra is

mennem ilyetén is kellemetlen

hogy dudám fújjam

érted értem

azt tanulni kell még váltig

azt egészen a halálig”

még értelmét keresem

s örvendezem

hogy láttatni akarják velem

folytatásban:

Nézd! Nem látod?

Éden, Éden!”

Hogy napra és bősége

itt mikor ér el?

Kitudja most?

S új fészkem „az a másik”

ha felkúszik a lelkemig

mikor vár szegett kenyérrel?

Rossz szelek zúgnak

kavarognak: a lényeg és a mag

szilárd csak

és rendíthetetlen” - Félem!– (szőke)

 

 

2015. 04. 15.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 183
Heti: 1 201
Havi: 6 623
Össz.: 250 817

Látogatottság növelés
Oldal: Tapolca III.
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2017 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: út szélén sok szegény van - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »