Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

Konjonktúra!

 

Viktor Ponta ellen tüntettek a Jobbikosok, az MSZP évértékelője kapcsán hiba és bűn is… a román-magyar barátságnak örülnünk kellene inkább, hogy a román miniszterelnök is kiáll a magyar szocialisták mellett, normális dolog: az európai pártcsaládok tagpártjai támogassák egymást! „Ugyanakkor rámutatott, a közösségi autonómiaformák elismerése nem gyengíti, hanem erősíti az adott államot, mert növeli a közösség otthonosságérzetét, és hozzájárul az ország stabilitásához.”

Racionalista gondolkodó. Nekünk sem kell túllihegni a hangulat- befolyásolta érzelemhullámait! Van baj nálunk épp elég ezek nélkül is… az emberi dolgok megítélésében ismerhetünk-e erkölcsi megalkuvást? Nem! Ezért inkább keresni kell az etikai normákat, az emberi együttélésből következő és az együtt-élő emberekre legkedvezőbb törvényeket (nem az Alkotmány állandó módosításával!) s amit erkölcsi szabálynak ismerhetünk fel, ahhoz ragaszkodjunk, de méltóságteljesen!

Romániában sokan attól tartanak: Budapest az autonómiatörekvések támogatásával Erdélyt szeretné visszaszerezni… erre még ráfejel a Jobbik egy tüntetéssel… (?) Székely zászló – autonómia… de ezzel már az egész Magyarország nagy sorskérdéséhez érkeztünk el. Várják tőlünk, nemcsak Erdélyben, de mindenütt, ahol csak magyarok élnek, a nemzeti lelkiismeret megszólalását. Várják tőlünk, hogy végre magunkba szálljunk, feleszméljünk. Várják tőlünk, a megrázkódtatásszerű nagy belső „lelki megtisztulást” (Széchenyi), a visszatérést ősi erényeinkhez, faji eszményeinkhez. Sóvárogva várják, a magyar újjászületést, mert ennek határokon átsugárzó fényében és melegében az ő hitük és az ő erejük is megsokszorozódik.

Egy idevágó mondattal utalnék ezekre a jelentéktelen „gonoszokra” - a Jobbik tüntetésére: magyarázó értelmet lehet-e állítani az ösztönöket felszabadító értelmetlenség ellenében? Nem! Aki megteszi, az alulmarad!

„A román sajtó visszatérő kritikájára utalva a magyarországi politikusok részvételét a romániai választási kampányban Martonyi János természetes, európai gyakorlatnak nevezte”: a gond az, hogy a székelység autonómiáját, nemzeti létét továbbra is ilyen nyugati mintára képzeljük el, és nem látjuk, hogy a „nyugat egy öncélú halott kultúra, minden EU csinnadratta - bumm, ellenére a nyugat egy tartalomnélküli forma”.

Elfelejtve - hogy a forma csak egy jel, mely a „láthatatlanra” mutat – mint igazi tartalomra, hogy a lényeg a tartalom nem látható – mert szívben van!  

Viszont nekimenni ilyen radikális formában, mint teszi a Jobbik és a Fidesz őrültség… megoszt, és nem segít a népek barátságának – Erdély nem jön vissza, csak szívünkben őrizhetjük meg… így erősítve, mind az egyéni- mind a nemzeti öntudatot!

A tudat csak formája a nemzetnek, de nem tartalma. A tartalom a nemzet tudattalan élete. Sajnos a nemzeti öntudatok korában, amikor a forma tartalom is, ez a nyugati civilizáció, a nemzeti tudat, mint puszta forma kiszorítja a nemzet mindennapi életéből a nemzet tudattalan életét, az igazi tartalmat, így megsemmisíti az igazi belső nemzeti identitást, az igazi tartalmat.

Rossz irányba megy Kövér és Semjén Erdély megítélésébe, de mondhatnám – és ide is sorolom – Orbán „megengedő” politikáját! Amit tesznek abban nincs szív – csak érdek! Szégyenükre, szégyenünkre inkább… Trianon fáj? – az a vége volt annak a történeti résznek, mi történelmünk idejében előzmények folyamataként jutott el a végkifejletig! Végül is Erdély sorsát az döntötte el több évszázados folyamatként, hogy melyik nemzet milyen viszonyban volt nemzeti kollektív „tudattalanjával” - mi rosszabb viszonyban voltunk, mint a románok, ez vezetett oda, hogy Trianonra sor kerülhetett.

„Sajnos a tanulságot nem vontuk le a történelemből. Gheorghe Sarac bihari román népdalénekes azt mondta, igaz, nem kevés magyarellenes éllel, hogy a magyarságnak kőváraik voltak Erdélyben, de a románságnak a szívében volt a vára és a szív vára győzött a kővárak fölött." Minden magyarellenes él ellenére nagy tanulság van ebben nekünk, magyarok számára, ha félre tudjuk tenni a sértődöttséget. Nincs nemzeti öntudat, csak magyarkodunk – túlmagyarkodjuk lehetőségeinket, díszmagyarba bújva huszárodnak egyesek – képzelegve a múltra, vágyva a voltat mi már nem lehet!

„A díszmagyar mindig is egy halott nemzeti belsőt takart. A díszmagyar jól mutatja, hogy hogyan lesz a forma tartalommá, kiszorítva az igazi belső tartalmat. Sajnos a díszmagyart még nem vetette le a magyar, a nemzeti lét még mindig pusztán csak a tudat formája és a tudat nem részesedik a nemzet belső életében – nehogy ez végzetes legyen.”

 

Futókaland az élet!
De festett a talár,
És rég
Ki-be fordított sorsán éli hírnevét,
Ügyelve ítél…
Mezején érik a szél s veti,
Mint ki vihart aratni kész -
Kor-vizén könyörög sík partért és hányódással ígér-
Zeng az Úr hatalmában
S mindent megold mindig-hevén!—(szőke)

 

2013.03.10.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 146
Tegnapi: 321
Heti: 829
Havi: 5 656
Össz.: 267 094

Látogatottság növelés
Oldal: Konjunktúra!
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2017 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »