Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

 

Tudom- mondtam, hogy befejezem az írást, de ezt nem tudtam kihagyni, lehet- hogy mint a varjú a réten csak károgok és azt mondom majd: kár- kár- kár...

 

MSZP és Szekeres...

 

Új hazát áhítsz, hol más a napsugár?

 

„...egyszerű asztalt ki terít magának,

régi sótartót középre állít,

kincsre nem vágyik, kicsivel beéri,

édes az álma.”

 

Nos – kedves MSZP-sek! -

tessék megfontolni

(de legalább elolvasni, ha még tudják- talán értelmezni is) – amit Szekeres leírt... tudjuk (mi emberek), nehéz elviselniük (a jelenlegi langyos-vezetésnek pláne), hogy vannak más- és jobb ötletek is, a múlthoz képest, amivel visszahozható az MSZP a szakadék széléről! Ha ezt sem mérlegelik most... akkor megásták a sírjukat, még akkor is, hogy vannak jó felszólalások már az országgyűlésben, de nem lehet politikájuk része az sem, hogy a mások munkáját úgy karolják fel, mintha az a sajátjuk volna (pedagógustüntetés).

Mint írta Szekeres, „helyesli, hogy a Magyar Szocialista Párt az elmúlt időszakban világossá tette, hogy nem vesz részt az alaptörvény módosításában és a Fidesz által jelölt közjogi szereplők megválasztásában. Véleménye szerint az elutasítást még inkább jelezné, ha az alaptörvénnyel kapcsolatos vitában módosító indítványokat sem nyújtana be a párt.”

… azt egyenesen álságosnak tartanám (ha így van, szégyelljék is magukat érte), ha úgy tagadják meg az alaptörvény módosítását, hogy módosító javaslatokat mellékelnek hozzá! - azt viszont „helyesen teszi az MSZP, ha alternatív parlamenti magatartást és parlamenten kívüli tiltakozásokat, országos és helyi eseményeket kezdeményez”!!!

„A volt kormánytag szerint a szakmai köröknél kezdeményezhetik egy alternatív alkotmánybíróság létrehozását, elismert szaktekintélyek felkérésével. Hozzátette: szükség van alternatív költségvetési tanács, valamint alternatív médiatanács létrehozására. Szekeres Imre szerint a szocialista képviselőkre új feladat vár februártól a parlamentben: a kormány fejére kell olvasniuk mindazt, amivel az utca vádolja a kormányt. Mint írja, a megszólalásokban nem szabad semmilyen intézkedést követelni a kormánytól, kiváltképp nem Orbán Viktortól. (igaz, mert a cél: leváltása lehet csak, nem egyezményeket kell kicsikarni... igen, szóba sem kell vele állni, ahogy ők tették, mikor még ellenzék volt a Fidesz!) "A volt honvédelmi miniszter szerint az utcára kellene vonulnia a pártnak, és oda vinni a politikát.”

A parlamenti munka- házon belül megbukott – eredménytelensége kézzelfogható! Van tapasztalat bőven- csak a bátorság hiányzik hozzá?

Tóbiás még ha jól is kommunikálna – de nem – a társadalom átalakítására csak kísérletei volnának, de a kísérletezések ideje lejárt... következtetéseiket e pártban levonhatnák már – pl: mennyire helyes a vezetés iránya? - taktikájának helyessége netán... mi erősíti azt – mi ellenőrzi, milyen az öntudatossága, kitartása, önfeláldozása... hogy tud tömegeket mozgatni így, hogy nincs meg az élcsapat jellege? - mert itt már nem részfeladatok várnának a pártra, hanem az egész társadalom átalakításának feladata várja!

...a feltételek nélkül a fegyelem megteremtésére irányuló kísérletekből múlhatatlan üres külsőség, frázis, komédia lesz!

Semmi nem egyszerű, dolgozni kell érte... Gőgös nem hazudtolja meg a nevét és hű partnere Tóbiásnak!

Akként is, hogy: „Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese szerint nem időszerű, hogy feloszlassák a parlamentet, mint fogalmazott: dolgozni kell (és nem tette hozzá, hogy a langyos-pocsolya jobb mint az utca!). A szocialista párt sajtóosztályától azt az információt kaptuk, hogy az MSZP célja a magyar emberek megvédése és biztonságérzetének növelése, más kommentárt nem fűztek Szekeres Imre javaslataihoz.”

Ezt mondja Orbán is, akkor mi a különbség? Marad az üres külsőség és a frázisok tömege, az emberi tömegek helyett? Ha Szekeres szavait nem teszik magukévá, akkor számítsanak rá, hogy nagy bukta lesz és kaparhatnak a „HÁZ” ajtajánál bejutásért, a következő ciklusban!

Ha már Orbán háborodottan háborúzik, akkor és már lehetetlen is- nem makacs háborút folytatni a Fidesz politikája ellen – élet-halál harcot kell folytatni a Fidesz politikája ellen, ha már háború, akkor legyen az olyan, amely kitartást, fegyelmezettséget, szilárdságot, hajthatatlanságot és akarategységet követel! Másként nem lesz az MSZP más mint a Fidesz politikájának és Orbán diktatúrájának szekértolója... aki ma azt mondja, hogy a csatákat az országgyűlésben kell megvívni, az vagy nem lát, vagy hülye! A tárgyalások ideje lejárt, mert a „Jobbik” a Fidesszel színházat játszik... az MSZP ehhez nem statisztálhat.

Ilyen felhatalmazásuk nincs. Tehát, fontolják meg Szekeres szavait és jó lesz, ha kicsit radikálisabban teszik dolgukat. Vagy búcsú lesz a vége és mennek a süllyesztőbe. Lehet megmosolyogni, lehet politikájuk módszereit- formáit- árnyalatait hozni még – de ami itt zajlik, az már a vég! Utca- szervezés- tömegek megmozgatása – és gyorsaság egy jobb mozgalom irányába!

Szekeres szerint ezzel erősítik a tiltakozás demokratikus kultúráját, valamint felületet teremtenek, azaz „csatlakozási pontot” a civileknek.

Nem szívem csücske Szekeres (nem is volt) – de most minden szavával egyet kell értsek... ám az MSZP-nek módjában van megfontolni, vagy szokatlankodni akár, ahogy teszik... Válasszanak! - marad-e a meghunyászkodás, a közöny, a képzelgés (Tóbiással és Gőgössel, csak némileg új formában) és egy eddig nem látott köntössel álcázzák tovább az okokat... (?) azokat, amelyek- immár hat éve- buján kifejlődtek, s teljes mértékben bebizonyítva azzal azt is, hogy mennyire helytelen, mennyire nem alkalmas e Párt arra, hogy valaha is vezethessenek még! Vagy frissítenek (így röviden).

Hol a baloldaliság? A kompromisszumok kötéseiben? - a baloldaliak kötelessége bebizonyítani, hogy most miért nem hiba többé régi vitathatatlan hibájuk (nem kell a logó, nem kell a fényezés)... a pártnak saját hibáihoz való viszonya, egyik legfontosabb és legbiztosabb ismérve a párt komolyságának és annak, hogy miként teljesíti a valóságban kötelezettségét... a tömegek irányában (remélem értik is, amit írok?). A fővárosban (ami már nem fő-,) - vidékben, ami már csak nyomorok-fészke - gondolkodva és tevőlegesen, mert másként csak fecsegők a parlamentben (na- jó az országgyűlésben, hogy Torgyán elemzését ez- ügyben magamévá tegyem)!

Tóbiás és Gőgös urak átállnak-e? - vagy a betűrágók és szájhősök közé „szájkaratézni” maradnak, ez az ő dolguk, a párt ügye a tömegek mozgatása, ide nem légiók szervezése kell, az a nem normálisok dolga (a Jobbikosoké, a Fideszeseké, a 64 vármegye nevű szervezeté, az új gárdáé, a betyárseregé, a neofasisztáké most, az ő kompromisszumuk abban áll, hogy egymással és a maffia-valóval, a korrupcióval cinkosságot vállalnak), ide egy vezetőképes tömegpárt kell! A DK-ban meg lássák meg a szövetségest! Keressenek másokat is meg, lépjenek velük szövetségre, van még bőven elégedetlen párt!

 

Fölfogható?

 

Siess már

hagyd a halasztgatást

lejár időm...

lásd (!) - szűnt-csillag fénye forrásától

önállósult fény évezredekig

fölfogható – de nem úgy én (!)

Ó! -

a ma bukdácsol - áradata zajló

és az időhúzással ne tudnád dolgod még?

 

Akkor mondom

hogy az idő: „a percekből órákat

az órákból napokat

a napokból éveket

vagyis hát életet sző

szegény – szegény”

ha lejárt az a vég! – (szőke)

 

2016. 02. 19.

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 537
Tegnapi: 619
Heti: 2 097
Havi: 9 999
Össz.: 296 068

Látogatottság növelés
Oldal: MSZP és Szekeres...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2017 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »