Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

 

 

Orbán munkálkodása...

 

- az idő jégtábláiból előúszik minden... az ember most fázik- testben is, lélekben is (!)

 

...valami érdekes dolog történik itt Európában... Orbánt senki nem veszi komolyan – beszél is a vak-világba, csak úgy durr-bele és neki esik Sorosnak, aki véleményt alkot róla- de mert felelős is azért, hogy Orbán épp most a fejünk fölött honol, a demokráciának csúfolt diktatúrájával. Miként- hogy Orbán feledékeny, aki őt segítette egykor, az most joggal bírálja! Talány ennyi is elég lenne az esethez!

De mert és már összeesküvés-elméleteket is gyárt Orbán: „Ezzel az összeesküvéssel, ezzel az árulással szemben nekünk a demokráciához kell fordulnunk, a néphez kell fordulnunk”, hogy igent vagy nemet mondhassanak a jelenlegi történésekre – szorgalmazta a kormányfő, aki ezért először egy európai vita indítását javasolta. E vita célját pedig abban látja, hogy egy erős és keresztény Európa kerekedjen ki belőle.” Akkor menjünk vissza egy kicsit az időben és kezdje megkérdezni a népet a vasárnapi nyitva-tartásról, azután- hogy a népnek kell e egy módosított változtatású internetadó, kellenek-e korrupt vezetők? Ő már erős (legalábbis annak képzeli magát most), de leszarják és ez sérti az önérzetét, a nép meg szenved és hagyja, hogy e bagázs sárba tapossa lelkivilágát is. Szegénység van mindenütt, a statisztikával csak hazudnak, az igazság- mint olyan, hogy olyan nincs is – gyűlöletkeltése az idegenek iránt viszont sikerrel járt.

Korrupciók sora megint, jöhet a földmutyi, immár nagyban is, de kicsinek álcázva... adás-vételek a haveroknak, az eu-s pénzek maguk-felé osztása és a migránsokra húzva minden. Erős keresztényi kultúra meg a sok bla-bla, melyekkel áltat és altat most – ám anarchia és káosz mindenütt. Ez ma Orbán társadalma... persze hogy van ki jól él, de még többen azok, akik megkülönböztetettek és nem lehetnek részei soha ennek a részvénytársaságnak, ahol jól kitömik egymást a haverok.

Bell: bíróság ítélje el a korruptakat, de kérdem, akkor ki maradna a kormányban? Egyébként is furcsasága: Orbán diktál a büntetés-végrehajtásban is. Orbán érti a csíziót és sikerrel erősítette meg hatalmát ma... politikai uralom (mely sajátosságánál fogva lett sajátja), a tradicionális uralom is akként, de a legális és karizmatikus uralma sem másként itt! A folyamatos igazgatásra törekvő (bár akadozó) uralmi gépezete- egyfelől engedelmességre beállított emberi cselekvésre van szüksége, miként a legitim erőszakot monopolizálja, másfelől a dologi javakra és ahhoz való feltétlen engedelmesség kikövetelése személyzetre és eszközeire is kiterjesztve... ekként és így lett egy erő-hatalom birtokosa, saját kezében tartja az igazságszolgáltatást (ez máris korrupció gyanús) és saját szervezésében üzemelteti is! Az ország vagyonát is sajátjaként kezeli- akkor mi a fenét akarhatunk itt – csak elmenni, mert ennek az országnak vége van! - és kihasználja a vagyontalan népet a saját társadalmi becsülettel nem rendelkezőket, miként anyagilag (munka-társadalma révén) és mindenestül hozzá vannak láncolva (ha élni alkarnak).. Ellenzék nulla, az MSZP immár tizedik éve csak magával van elfoglalva, tehát nincs Orbán lába alatt semmiféle, konkurenciára képes saját hatalom... Despota és bürokratikus, öntelt és gőgös államrend önálló és privát hordozói most Orbánék. Nem kapitalisták – talán szocialisták sem voltak soha – egy sajátos kísérlet részeseivé lettünk, minek öszvér-módján minden más lett – a politikai mellett mindent kisajátítanak maguknak...

Orbán a dolog legbelsejét tekintve egészen más törvényekhez igazodik mint Európa!.

 

Akármit nézek csak „törvényes” erőszakot látok. Már a fizikai erőszak is megjelent itt..., mindent maga-felé összpontosított. Persze ezt nem nevezném hivatásnak, mint- ahogy azt ő teszi maga felé... nem apolitikáért él, hanem a politikából... eszmeileg és anyagilag is – így lett egy senkiből valaki, aki már a világ legmagasabb vezetőit is lealázza. Teszi ezt úgy, hogy el is hiteti súlyát, miként az általa gyakorolt hatalom puszta birtoklását is élvezi- akként egyensúlya és önérzete abból a tudatból táplálkozik, hogy valamely ügy (most a migránsok ügye itt) szolgálatával ad értelmet az életének. Ama triviális előfeltétel, hogy mindenben vihesse a prímet, a gazdasági önállósodás mellett, annak felemelkedésével teremthetett volna privát helyzetet, ám a lehazudott statisztikai számok erre nem képesek a végtelenségig, immár a függetlenség (gazdaságilag) sem lehetséges ezért, hát maradt a korrupciós „szabad-rablás”! Erkölcs és becsület itt csak szavakban kapnak teret, valójában ily en nincs... kiválasztás és kiválasztódás kritériuma a feltétlen engedelmesség és nyalni ezerrel – és a többnyire néma kritika el sem jut a Vezérig!

De a közvélemény is még alig sejt valamit... a kritika fényszórói az ellenzéket pásztázzák csak, a lakáj-média megteremtődött... a külföldi hírek is csak dicsérőleg kaphatnak szárnyra, már nem látni mi valós és mi nem az. A reklám, az reklám és a nép beszopja... lám a pszichotechnika- lényege, hogy bizonyos kijelentéseket axiómákká emeljenek másokkal szemben... határai, immár a csillagos eget nyalják... az esetek meg felfogásbéli problémává lettek- szinte csak a kormánypártoknak ad „értéket”, az ellenzék nem is ismeri fel politikai értéküket (miértre nem tudom a választ – lehetnek lefizetve is egyesek).

Így abnormális a helyzet! Orbán célja a teljes hatalomért folyik (folyt is mindig) és a pozíciókért... színvonala az átlag alatt – mert önkontroll nincs! Orbán elképzelte a hatalmat, csahosai felépítették neki... állampolgárok által lettek megválasztva (mindegy már a mód, ha legitim ilyetén lett!) - egyedüli és mindenható, oltalmazó és minden ösztönökből és a nép tűri láncait ekként! És- ha már így Orbán, hatalmába kerített és átformált minden embert- ekként tette rá kezét az országra, így kényszeríti mind szűkebb területen mozogni az embereket (az akaratot), s apránként még saját szokásaitól is megfosztja az állampolgárokat. A felszínre bonyolult, aprólékos és egységes kis törvényekből szőtt hálót, amelyeket még (mára már) a legeredetibb elmék s még a legnagyobb lelkek sem tudnak felfejteni... íme a zsarnok (!): rombol, megakadályozza az új- a más megszületését (kizárólag csak övé a gondolat is), gúzsba kötötte már a népet, mert elnyomva itt, elgyengítve, megszürkítve, bárgyúvá téve, iparkodó nyájjá lett lealacsonyítva így...

A lángoló gyűlölet már csak a hatalomban ég! A nép békés és békés szolgasága már a szabadság néhány külső megjelenési formáját is magába olvasztotta... elégedetlenség csak és legfeljebb egy-egy szemrehányás lehet, de az sem marad következmény nélkül! A demokrácia bizony más volna, de az már nincsen – nincs mozgalom, nincs vágyakozás, a közös érdeket nem is értik, és már idő sincsen semmire, mert ott a munka, aha élni akarsz- energiád csak arra lehet. A hajlam is elveszett az emberi szívekben, miként a megértés is mások felé. Itt csak Orbán van s ő a gyógyír minden bajra! Szégyen a népre, szégyen ez Magyarországra, de szégyen Európára is!

 

rettenet

 

...én látom amit te még nem

miként

hogy fölöttem

a mennyei trón felé is te törekszel

de látom annak gátját is itt

hogy mit művel veled kit barátodul fogadtál

- mint veri szét

sok díszedet

mit fölöslegesen

mint vala lelked - közzé vész

ízén

veled te szörnyeteg!

...ez még észrevétlen -

 

...mára már az alvilág terét építed fel

le mély szakadéknak - föl a nyelveknek

- velőmet rázza a rettenet -

Mennyit tanultam én azóta

ég-föld-pokol bősz firtatója”

ki- már árnyat és hűs patakot keresne

...míg egy világrész oldja „szerencsédet”

ím' már „lesbosi” ritmus rendjére vett is

hol a test is

meg a lélek is

széppé akar válni e létben

hogy kiérdemeld azt a keveset

mire vagy „érdemetlen” – (szőke)

 

2015. 10. 30.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 227
Tegnapi: 183
Heti: 1 416
Havi: 6 838
Össz.: 251 032

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán munkálkodása...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2017 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: út szélén sok szegény van - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »