Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

Orbán és a harc…

 

Megvédi Orbán a népét, hallatta a magyar-hangját… és jön a szapulás: EU a hibás, és kreál, meg csorbít – szuverenitásunkat veszélyezteti, kettősmércét alkalmaznak… alapszerződésüket is semmibe veszik! Hazánk ellen vannak visszaélések, mögötte lobbik érdeke húzódik meg… hát ez most az EU. Kihangsúlyozva a rezsicsökkentést és „ütve” az ellenzéket mondja a magáét, ami már a könyökünkön jön ki, de mégsem érezzük...

 

Keresztényi és álnok… tény, olyan bámulatos, hogy szinte hihetetlen – nem látja Európa (szegény vén EU), hogy a magyar gazdaság hatalomszédítő növekményben leend - Orbán által (a kimutatott statisztikák okán) a nemzet haladását a kormány biztosította és a továbbiakban is biztosítja! Irigyelnek bennünket és ezért is a „szidalom” – támadnak bennünket, mert ellentmondtunk: nekünk a magyar emberek léthelyzete mindenekelőtt, lásd! – a rezsicsökkentést! Szép szavak és öndics’-gyanús, a saját politikai céljai elérésére. Magyar bérek növekednek, vele a munkahelyek száma… jönnek a befektetők, a bankok örömmel vállalják az újabb megadóztatást (a köz érdekében szívesen vállalják a terheket), a szolgáltatók úgy szintén (kiveszik részüket a tehervállalásból) – (csak az a kurva átruházás ne lenne már! Mert a fogyasztókra rakott tehertől leszakad a váll!)

Hazafias megnyilatkozások - ám az érdekek mégis más érzéseket keltenek: ami rendi és állandó elpárolog, mindent, ami szent, megszentségtelenített a keresztényi-egylet – mégsem józanodunk? Taps és éljen I.Viktorunk! Borzongással-telt- érzelgősség és jámbor rajongás egy önkényúrnak, aki önző számítással vallási és politikai illúziókba burkol mindent (lelkiismeretlenül) – a nép, a borzadállyal szemlélt tevékenységét mégis tétlenül nyugtázza. Szuverén állam vagyok (hiheti Orbán egy-személyben) – a dolgok meg incselkednek velünk ugyebár? Szociálisan minden megoldva, már az igaz, hogy éppen elégséges az éhségbetegségek elhárítására… a népesség? – javult, az emberek helyzete meg oly mértékben javult, hogy az tudomásunk szerint rendkívül és példátlan lehetne bármely ország életében is!

Tehát megvédi Orbán a népét, hallatta a magyar-hangját… és jött a szapulás: EU a hibás, és kreál, meg csorbít – szuverenitásunkat veszélyezteti, kettősmércét alkalmaznak… alapszerződésüket is semmibe veszik! Hazánk ellen vannak visszaélések, mögötte lobbik érdeke húzódik meg… hát ez most az EU. Kihangsúlyozva a rezsicsökkentést és „ütve” az ellenzéket mondja a magáét, ami már a könyökünkön jön ki, de mégsem érezzük javát, mert megfáradtunk, belefáradtunk - a prózai kijózanodás már bekövetkezett (de legalábbis abba az irányba hat), de mert erkölcsi megalkuvást nem akarunk még keressük az etikai normákat, és az emberi együttélésből következő és az együttélő emberekre legkedvezőbb törvényeket, amit erkölcsi szabálynak hivhatunk... az emberi dolgok megítéléséhez kell a racionális gondolkodás is (!) - amikor a fogalmak a köztudatban már összekuszálódtak, és az erkölcsi kategóriák, köztük az ember méltósága, értelmüket vesztik!

Mesterházy is megszólalt (egyetértettem vele) - miszerint Orbán nem egyenlő a hazával! 7. cikkely kimaradt – Magyarországot Orbán politikája tette tönkre… sérülnek a jogok – és a gyarmati viszony önként kialakított volt! Megegyeztünk nem? Pénz jó, de függetlenségünk okán meg azt csinálhatunk, amit csak akarunk? Szóval hová is akarunk tartozni? Kelet vagy nyugat? Hát…

Jobbiktól Vona szólt… bár ne tette volna – dőlt az ökörség és az volt a gyomorforgató! Hatalmi harc folyik – nemzetközi kapcsolatok kihasználásával. Ez egy „kutyakomédia” – mondta. Lábtörlő Magyarország egy szemétlerakó (ó mily igaz! – csak nálam más nézőpontból). Színdarab volt – föld kapcsán kellett volna harcolni Orbánnak! A juh levágva jó, nem kell enni, adni… ez ma az EU (!?)

Harrach is megszólalt, erre már jajgatok! KDNP okos–kod(ó)ja demokratának is képzeli magát és még népi is. Megy a gyűlölet-keltés részéről is a baloldal felé – és kioktat demokráciából (ami már nincs is jóvoltából) bár ő még keresztény is ráadásnak – szóval ez sem másként: mint gyomorforgató sokszínűség! No, ez is egy színvonal…

Rogán a gátakon és a parlamentben is helytáll! Példa-nélkül álló, hogy Magyarország ellen van a baloldal… EU Magyarországról fogadott el határozatot! Gyámság alá vonnák Magyarországot és nem a kormányát – erről szól a Tavares-jelentés! Felsorolja és leépíti (emberileg is) a baloldali

EU-s képviselőinket. És megint a rezsicsökkentés (ezért kapunk) -  nos, ez is egy szint!

Válasz Orbántól. Hazugságok nyilvánvalók… ellenzéki-frakciók üzletnek tekintik a parlamentet… és ilyen vitát erőltetnek, ő készen áll ezekre is, de az ellenzéknek ebben nem lesz köszönet! Vonának olvasnivalót ajánl! Orbán mindent megvédett a földet is… a népét is! – nem számít a nyomor, semmi - mert ő rezsicsökkent-betegségben szenved. Nyilvánvaló igazságot állít be igazságnak – érthető! - teszem hozzá, mert másra hivatkozni nem is tud… elmebajnokunk fonákja!

Mára már a kormány és ezt a véleményemet fenn is tartom: mélyre süllyedt! A gazdasági haladás e szédítő „magasában” miért van éhhalál? Tehát Orbán vádolt – megvádolt lett – szenté avatását már várom… a dögvész már rajtunk, mégis mélyíti a társadalmi ellentéteket (kioktat, de nem nyit a megoldások irányába) – EU pénze a saját pénzünk! – ez már egy eget-rengető hazugság és szégyellheti magát miatta, mert ennyire hülyének a magyar-embert még senki kormányfő nem nézte! Egyszóval mélyre süllyedtünk és Orbán nem tagadta meg magát, maradt az aki… ma Európa minden országában nyilvánvaló igazság hogy Magyarországon a nyomor uralkodik – minden mélyebbre süllyed, legalább olyan arányban, mint amilyenben a fölötte állók szociális szintje emelkedett! Akiknek érdeke - érdekük Orbánéknak, hogy e nép a balgák paradicsomába maradhasson… és tettek helyet nagy-szájjal hirdetik a sikert. Amit levonhattam konklúzióként: a „rendváltás” nem hozott megváltást, rövid életű álmaink szétfoszlottak, ego-láz, erkölcsi rothadás és politikai reakció korszakának beálltával! De van rezsicsökkentés és ez minden! Ez a föld és pénz urainak visszaadta némileg megrendült önbizalmukat…

Félek, hogy a kioktatott baloldal az emberek fásultsága következtében kudarcot vall és a politikai semmisség állapotában beletörődik a látszólag már megváltoztathatatlanba… az erkölcs és igazság egyszerű törvényei nem kerülnek felszínre! Orbán nyert… megint!

 

Szerfeletti nagyítás?
 
Megélünk valahogy… nem jó a szó?
Törpe, púpos, eléhezett apró,
Semmitmondó (?)
Ijedezve kiáltozó… s végre-való,
Ki törvényt így alkot! Gyaláz négy évet:
Vele éljek békességet? Elakad szavam,
Hogy nem adja fel, bár mint a béna ló,
Csak vonagló a koron, mint utolsó 
A sorban, de hízelkedőn búvó az útban!
Összetévedt akaratban, „kényeztetni”
Megmocskolta magát! Jobbra-, balra
Fércel s urat játszva, eurós az „ánkó…”
Álnokul óvó „jó barát”- jajig, vagy jajra?—(szőke)

 

 

2013.07.04.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 765
Heti: 1 460
Havi: 6 287
Össz.: 267 725

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán és a harc...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2017 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »