Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

„Az alkotmány nem játék”!

 

"…a képviseleti demokráciát a részvételi demokrácia ellenőrzése alá helyezzük" - mondta Tamás Gáspár Miklós közíró.

Épp ideje, amivel csakis egyetérteni lehet – a hatalom részéről a mentegetés nehéz lesz… igen(!) – fejet hajtok a mondanivaló és a szándék előtt!

Kijelentette: „olyan új rendre van szükség, amelyben "végre a nép fog uralkodni, de ezúttal komolyan". Az alaptörvény elavult, nemcsak a módosítások miatt, hanem mert már hatálybalépésekor elavult - tette hozzá. Tamás Gáspár Miklós elmondta: akármi fog történni a következő napokban, azzal, hogy ez a tiltakozás megszületett, a magyar nép győzelmet aratott.”

Forrongó erő a nép megalázott szabadságában… visszahozza, visszaadja az emberi-méltóság értelmét – még szemérmesen, mégis világosan – tiszta világosságával szól a mondanivaló – s ha nem is mindig jó a magyarázat – de szíven üt! Szívhez szól!

Sólyom véleménye:

„A köztársasági elnök olyan döntés előtt áll, amelyben értelmeznie kell hivatalát és a hivatását: az államszervezet demokratikus működése feletti őrködést. A végső döntés, az alaptörvény kötelező értelmezése pedig ma még az Ab lehetősége és kötelessége, mind a köztársasági elnök hatásköréről, mind pedig az adott alkotmánymódosítás alkotmányosságáról - hangsúlyozza az államfő.

"Hiszen ami történik, valójában nem alkotmánymódosítás, hanem egy más identitású, új alkotmány lopakodó bevezetésével ér fel" - fogalmaz Sólyom.

 

A jogállamiságot ez a hatalom lebontotta – diktatúrát épített ki… a 2/3 megjelenésének pillanatában már tudott volt a jövő… (!) Elmerültünk valami mélységben – íme – csaknem észrevétlenül, máris itt járunk a láthatatlan dolgok kellős közepében!

Túl falánk az Orbáni- erkölcsi-rend… jogtalan tulajdonosa országunknak - erre a hatalom gyakorlóit senki nem hatalmazta fel. Gyáva hetvenkedő tagjaival személyesült a 2/3 – mert hajlandósága lett, hogy saját külön érdekeit kövesse – miközben megfeledkezik a nép érdekéről! A nemzet hangja fülükig nem ér, számukra huzavona volna figyelembe venni azt – ezért a diktatórikus „könnyebb” utat választják maguknak. Orbán önkényuralmat gyakorol, kezdte azzal, hogy minden hatóságot személyében egyesített… most lásd. - az alkotmányt is kedvére alakítja – ezzel a tettével megszűnt a biztonság, a szabadság – Orbán úgy viselkedik már, mint egy kormányzó!

Többi tettei most nem akarok szólni, mert a levét mindnek mi isszuk meg. Csak annyit teszek hozzá, hogy a sors forgandó, az emberek szokásaikban megrögzöttek, de most kialakulni látszik egy jó egyetértés és élnek is vele! Orbán becsvágya már terhes a népnek!

„Viszont a magyar demokrácia éppen ezzel a rendszerrel szemben hozta létre a valódi alkotmánybíróságot, amelynek az alkotmányosságot a törvényhozóval szemben is garantáló szerepét és jogállását az alaptörvény kifejezetten fönntartotta.
Csak abban bízhatunk, hogy az egyszer elgondolt gondolat elpusztíthatatlan. Hogy alkotmányos kultúránk folyamatossága még sokáig kitart…”!

Autonómia… a saját belső lényegből fakad – önállóságot jelent. Ponta nem tagadta el, ebben partner, ha Orbánék ott verik a nyálukat, akkor csak villongás lesz és nem megoldás… akár más államok belügyeibe való beleavatkozásnak is felfogható. Hajrá Viktorok – hajrá Orbán, ha bajt akarsz az Erdélyi és székely lakóságnak csak rajta! Önállóságukra a hajlam ne Magyarországról jöjjön… szerveződjenek önmaguk… (!) Nem lehet sem Orbánnak, sem Kövérnek a célja a békétlenség! Bár, látom - nem megy másként, mert Erdélyt magyarnak (tulajdonának) tartja – visszaszerzését kötelességének – ezért érdekelt a békétlenség hangulatát fenntartani a jelenben - mert a politika csak így befolyásolható? Politikában meg nincs olyan, hogy soha… de ez megint, mint az már a Fidesznél szinte „lételem” - fordítva lovagolt…

Ebből még lehet baj (de lehet, máris van!)! Csődöt fognak mondani – ez biztos (!) – ha módszereiken sürgősen nem változtatnak. És kinek csinálnak bajt? Az Erdélyi magyaroknak! Hiszik, hogy ezzel a „forradalmár” magatartással, harcias megnyilvánulással felrázhatják Európát és a világot, hogy újratárgyalják Trianon ügyét? És ha lezárja Románia a határt, akkor mi lesz? Miért nézik mindig a másikat kevésbé tudósnak, mint saját magukat - jobb, ha tudomásul veszik senki nem hülye! Martonyi megadta a választ, hozzá a viselkedésformát, hát tartsák magukat ahhoz!

V. Ponta elmondta: „a kormányzási programban pontosan megfogalmazták a decentralizációs folyamatot. A kormány számtalan közigazgatási, gazdasági és kulturális feladatot készül átadni az önkormányzatoknak, mert meggyőződése, e feladatokat helyi vagy regionális szinten jobban ellátják, mint a jelenlegi centralizált formában! Konfrontációval és szélsőséges megnyilvánulásokkal semmit sem lehet elérni” – hangoztatta az esti tévéműsorban, a székely szabadság napja elnevezésű marosvásárhelyi autonómiatüntetésre reagálva.

A székely zászlóval kapcsolatban kifejtette:

„…találunk megoldást – de nem erőszakkal, hanem párbeszéddel – arra, hogy minden helyhatóságnak lehessen saját jelképe, amelyet helyi szinten használ, én ebben nem látok kivetnivalót" – mondta a román kormányfő.

Csak csendbe kérdem, akkor mi a baj… ha csak nem az, hogy már Orbánéknak annyira fejükbe szállt a hatalom, hogy mindenkinek ők akarnak szabályokat felállítani…

Trianon… senki és én sem azt mondom, hogy nem volt igazságtalan! De tárgyalások útján lehet csak érdemben változtatni, békétlenségek fenntartásával nem!

A szerződés következtében Magyarország területi elcsatolása az alábbiak szerint történt:

- Romániához: 103.093 km2 (31,8%),- 5.256.451 fő (25,2%)

- Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 km2 (13,1%), 2.621.954 fő (12,6%)

- Jugoszláviához: 20.551 km2 (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%)

- Csehszlovákiához: 61.633 km2 (18,9%), 3.515.351 fő (16,8%)

- Ausztriához: 4.026 km2 (1,2%), 292.031 fő (1,4%)

- Lengyelországhoz: 589 km2 (0,2%), 24.880 fő (0,1%)

- Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49.806 fő (0,8%)

Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 km2 (71,5%), 13.271.370 fő(63,5%)

Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 km2 (28,6%), 7.615.117 fő (36,5%)

 Pénzbüntetésekről nem beszélnék most!

Románia fáj? Igen! De ott van még hat ország… diszkrimináció egynek nekimenni, a többi ehhez mit fog szólni? Magyar-verések vannak a környező országokban, szóval kinek a helyzetét rontjuk – és kinek a helyzetén segítünk? Orbán és kormánya szeszélyének megadták a választ… nekünk sem jó, hát még azoknak, akik kívül laknak! Érdeke Orbánnak az ellentét, talán a választások miatti érdek, bár ezzel nem lett az örök igazság hirdetője! Közönséges értelmében inkább a napi politikai ingadozásai kerülnek felszínre – kormánya meg igazodik hullámzásaihoz, változásaihoz, pártárnyalataihoz a véleményekben. Ezzel inkább nevetségesek lettek, mint bajnokai az igazságnak! Az új-fasiszta mozgalommal - segítőként tudva azokat - lett förtelmes, ami helyi széthúzásra, külön érdekek kialakulására, gyanúsításra, féltékenykedésre és álhírek keletkezésére vezethet!

Viszont tárgyalni lehet, sőt kell is, de összességében kell nézni dolgainkat – nemcsak Erdélyre kihegyezve!

„Összességében megállapítható, hogy mind a Trianoni, mind a Párizsi Békeszerződés alakilag és jogilag is érvénytelen. Az elcsatolt területen élő magyar állampolgárok sérelmére 1920. évtől kezdődően olyan bűncselekmények elkövetése történt, amelyek a nemzetközi jog alapján nem évülnek el.

Szükséges annak bíróság által történő kimondása, hogy a fent említett Szerződések érvénytelenek és az érvénytelenség következtében a Magyar Népet jogorvoslat illeti meg”!

 

Csak a levegő fogyott el teremből elébb-
Megtapasztalással rázott, majd kijózanított.
Előttem örvénylő a mélység…
Nyomorult semmirekellőkkel veszik a bizalom,
Az újrakezdéshez nem elég-
Hol nyugszik a nap, nő az iszony,
A kor tapogató-fogdosó szemléletén,
Ingerlő hatalommániások titkaival ég
A még sipkás pillanat,
S krix-krax vonalain tébolyára nőtt sikoly
Múltjával mostra a szemrehányó akarat—(szőke)

 

2013.03.11.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 67
Tegnapi: 679
Heti: 746
Havi: 8 648
Össz.: 294 717

Látogatottság növelés
Oldal: "Az alkotmány nem játék"!
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2017 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »