Szegény pofátlanok...
„Az ember élete két részből áll. Az elsőben reménylünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre.” - Széchenyi István
Úgy magunk között legyen mondva, sok furcsaság van abban, hogy kormányfőnk körei és családja, rokonai- ismerősei pofátlan gazdagsággal bírnak, miközben hőn szeretett vezérünk, szerényen mint az ibolya, meghúzódik a vagyonok árnyékában! Csak a kertje végén épített felcsúti stadion lett sajátja, hová köpködni jár szotyolázva! Mintha köze sem volna a pofátlan folyamatokhoz... úgy mutatja magát, ki- mint a szolgálat szent kötelességének tudója és gyakorlója, mint- aki a „demokratikus” népi érzékenység keresztényi érzületétől áthatva csak az irgalmat gyakorolja...
De mert a barát nevén a vagyonrész és a havi- vagy éves apanázs ott jutalomként, álszent „cégtábláival” (pl: sertéstelep, tehenészet, vágóhídi projekt, szabad kikötők és bányák stb. és ami még „lefolyik” Tokaj „szőllővesszein”... hogy a más államoktól kapott egyéb milliárdokról nem is beszélve, „fejpénzként” saját-zsebbe gyűjtve!) az önállóság serkentésére bírja őket, belőlük, adott-tanácsain keresztül (amit viszont tanácsnokaitól kap), olyatén- tud részt magának, hogy az egész felett uralkodhat mégis... hát- némileg zavarba ejt, hogy a részigazság sohasem áll össze egésszé és a láthatatlan kétértelműségek mellett is a jéghegy csúcsa csak mi látható... azonban már a szükséglet felett felhalmozott vagyonokban is, az arány és érdek alapján katalizátorként működő viselkedéssel, imigyen is szívélyes és bizalom-teli vezetőként jelenítheti meg magát.
Így ezen egységes „mag” körül rendkívül szétágazó, sokoldalú érdeklődési rendszer alakult ki a milliárdok felé, a struktúrája nyilvánvalóan a vezér felé, azaz egy-irányban való összpontosításra kötelez, amely nélkülözhetetlen feltétele a „sikeres” tevékenységnek!
A magán-mennyiség felé nagyon is aktív az érdeklődés egy bizonyos szinten felül- a valóságos gyakorlati cselekvésnek lett közvetlen motívumává!
A gyakorlati útmutatás apostolaként segíti Orbán az új-gazdagság felé törekvőket, ámbár az önkény talaján kialakult viszonyok nem teremtették meg a nyíltságot, de képileg (még ha részeiben is) a viselkedés aspektusaiban gyakorlatias volta nyilvánvaló a célok ilyetén megvalósításában, olyannyira, hogy már egy-más mellett magukat is fölülmúlják a provokatív helyzetekkel. A belügy- és a főügyész levédi az esetleges „elhajlásokat” (a bíróságok meg „papíroznak”) csak a különbségekre reagálnak és az el nem leplezhető tételek státuszszükséglettel magyarázott változatait sikálják tisztára (kirakatilag), benne „tisztelve” maguk részét is és céljaikat- erre az eszköztár adott - a saját méltóság emocionális-töltésein keresztül megmarad tisztán, mire nem sajnálnak energiát „pazarolni”... ilyetén adott az eredményesség, a jogos cél is, hogy a napi cselekményeikhez igazítják a törvényt is. Immár törvényes reakcióin át szemlélhetjük az álláspontokat, már nem számít az ellenszenves módszer a szituációkban, sem az ellenségeskedés és az agresszió, mert a bűnbak az ellenzék, akik a törvénnyel szembe mennek!
Ezek után csoda-e, hogy a pár száz pofátlan milliárdos vagyonosodás figyelem-kívüliségétől eltekintve, csak a népnek adott morzsák okoznak jelentékeny terhet a költségvetésnek? Értünk dolgozik Orbán és a milliárdos „nagyfiúk” mindegyike!
Tessék tudomásul venni csakis nekünk akarnak jót!
Az élet nagy kérdése:
élünk hátrafelé miértje...
- a tájba e hazában
„kőbokrai” közt fénye
átszelő örömein,
hol csak bánatot ad
hűségre tűzve
homályba tűnő kísérlete...
Kísértés és szelleme,
mi más lehetne?- (szőke)
2015. 01. 22.