Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

Érdekmentességem…

                                       

 

Bennem már minden borul. Nincs életem illetve, amit annak mondanak azt én így nem élhetem… kimondva egy kénytelenségem csak, értelmetlen e társadalmi formációban- ahol síri-hangokkal zsolozsmáznak. Hívhatnánk cselekvő nélküli cselekvésnek - bizonytalanságában is nyugtalan új-képein torlódó lendülettel csak látomás van: „Orbán Viktornak nem lehetett igaza, amikor tavaly decemberben azt mondta, „a kétharmad küldetés, amelyet azért adott a jóisten a választópolgárokon keresztül nekünk, mert rólunk gondolta, hogy el tudjuk végezni mindazt a feladatot, amely a függetlenségünk megőrzéséért szükséges”. Káprázatából fáradt és fájdalmas életem lett – ellentétek vonásain a hangulat betegesen gyötrődik „otthonomban”, ami már nincs – illetve ott van, ahol éppen vagyok! Van különcségem: nem vegyülök! Rég-elhasznált testben – elkoptatott „dolgaim” új-valóság konstrukcióin illogikus gondolati képződéssel iszonyatom már minden ellen szól… hogy rám telepedett érezhető teher lett. A szabálytalanságokban szabályokkal a részletekben nagy árat fizetett magyarságom. Semmim sincsen csak eggyé-olvadt léttel már tízezrekkel (vagy akár már négymillió sorstárssal – csak idő kérdése) az utakon (annak is a szélén) Orbán történelmi tévedésével „megáldva” (már nem öncsalón) kijózanodtam! Ahogy Gyurcsány Ferenc a Facebook- oldalán, a Klubrádió kapcsán arról írt, nem tudja, „el tudja-e viselni a mai hatalom, hogy létezik egy tőle független, kritikus hang is az éterben, annak legfeljebb a jó Isten a megmondhatója. Bocsánat, tévedtem: a jó Isten helyére Orbán Viktort tessék beilleszteni.”

Bizony a véleményalkotási készségem felerősödött bennem is, kirobbantásán munkálkodom, mert konokul- vakmerően akarja harcát, hogy megvívva felfejtse a politikai visszásságokat, hogy mondanivalóm szóljon még a társadalmi elmaradottságról és a hatalom gazságairól… mert zsugorodunk, mint ország is és létszámban is, ahol nagy a „rejtelem”! – így libabőrözve, gúzsba kötve e jelenben feltámadt a múlt (Horthyra hajazva idejében) – éhen-konyhái előtt sort állva, teljes reménytelenségem pesszimizmusa sokadmagammal van egyéniesítve…) - régóta kísértő alapérzése: hogy – ahogy és ahol kirekedtünk e világból, messze estünk mindattól, ami még életünknek értelmet adhatna.

Sajna- helyzetem valósága nyomatékkal rajtam és tétlen magányban oszthatatlan, de már belső tartalék nélkül is - így hamarosan feladom létküzdelmem! Visszatekintő öregségem tartalmatlan, időkezelése tarthatatlan. A haszontalan tétlenség – a rettenetes céltalanságban, a gondolatok sírásója lett, ahol is- magányomban minden formának ellentéte s lélektanával meg-nem- érthetően jelzésértékül mégis a magyar viszonyokban (valóságosan is többet jelent önmagánál) súlyosabb értelmet hordoz. Szolga nem leszek! Kinek lehetnék az? Akkor nem én lennék, és magamat is meg kellene tagadnom (minden értelmet, mi eddig éltetett!).

Duna-táj! – ez mindenem és semmim lett, mert kisajátította magának egy törpe-rend! Népek útja volt és hazám most… itt mindig újra kellett kezdeni és tenni valamivé e földet: Berzsenyi, Arany, Ady, József Attila mind megírták már, mert- bár volt bizakodás, mégis e kis föld kis népek története csak pusztulás színhelyeként- ám komor kicsengéssel ugyan, de mégis volt remény… most miért érzem, hogy reménytelen minden?

Orbán miért gonoszkodik felettem? Miért a harc, ha nincs ellen… csak mert félázsiai a magyar? – mert vérében van? – mert erő van a hatalomban és erővel alázza a népet és értelmet gyaláz a cselekedet? – mert a törvénye, hogy győz az erősebb? – mert az embertelenség szociológiája felépített tételével: hogy gyengére nincs szükség, hát dögöljek meg? Ez a mai magyar valóság: lásd: az egészségügy részleteit akár, ahol a mesevilága oly éteri lett!

Beindul a gazdaság (ami nincs) – van forint (mennyiségben sok) – mert nyomják – működik a bankóprés (!) – hitelezések „ingyen”, mint a mesében, hol a pénzt kilóra adják, és értéket nem visel? Földosztás Orbáni-módra, dolgozni sem kell – kétszer lekaszálva 100 és 100 hektárja és máris az uniós-pénzek lopott örömévé vált! Nyűgössége helyett nyűgje, rajta- „hatalmi-idegek” áthangolódásában szaporodó nyomorok millióira rakja terhét… cipeld és fizesd a különbözőségeket adóba! Zsenialitásába belekényelmesedett hatalommal hova is jutunk majd? Hol „lopják a rezsicsökkentést” (mint ötletet persze) és ezért jön a „hálaadó”… hol imára magyarja(persze hogy Orbánért!)!

Hol a kiegyensúlyozott élet állapotában máris eltelt 50 év, mit eddig megélt Viktorunk! Ünnepelni fogjuk? „Vagy elfojtott vággyal elfüggönyözni minden ablakot”?

Lásd! – és ítélj! Ítélni csak a népnek van joga!

Vajon mit mond tükre? – ha reggel szembenéz önmagával? Jő az ébredés? Vagy hétköznapi emlékeket kever egy kozmikus látomásba? Energia cellákban?

 

Futókaland az élet!
De festett a talár,
És rég
Ki-be fordított sorsán éli hírnevét,
Ügyelve ítél…
Mezején érik a szél s veti,
Mint ki vihart aratni kész -
Kor-vizén könyörög sík partért és hányódással ígér-
Zeng az Úr hatalmában
S mindent megold mindig-hevén!—(szőke)

 

2013.04.17.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 69
Tegnapi: 581
Heti: 2 799
Havi: 10 701
Össz.: 296 770

Látogatottság növelés
Oldal: Érdekmentességem...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2017 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »