Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

Orbán haszonállatai…

 

Mesterházy és Bajnai tisztában van, hogy „oldaluk” nem fog nyerni a választásokon. Persze nem zárhatom ki, hogy Orbán baromságai következtében (amúgy magától) megbukik… a gazdaság nem hogy nem működik, de nincs is – ami van, az nélküle is működne (lehet jobban is, mint így). Matolcsy nem vonult ki a gazdaságból (abból a semmiből, amit épp neki köszönhetünk) – maradt, és egyáltalán nem-áldásos- ötleteléseit folytatja. Hitelekkel akar gazdaságot építeni? Igen! Ő igen… hisz is benne, mert az embert - magát az embert nem ismeri… kereteket maga szabja és olyan következtetésekkel, olyan korlátolt módon, hogy – amit az előítéletek béklyójába vert emberek nem tudnak levonni (leképezni) – mellesleg a mezőgazdaságot is „hazavágták” a föld-mutyikkal, mint- ahogy Orbán minden egyes szava is hamisítva van „rendjének” érdekében.

Tehát a csőd elkerülhetetlen, mert EU-s pénzekből tartják fönn az országot és csak látszatból (mert látszat az) mozdul kizárólag statisztikai úton a gazdaság. A valóságban: munka nélkül egy fabatkát sem ér sem Matolcsy, sem Orbán „bemagolt” ismerete (csíráiba fulladt), és- mert ez azt jelenti, hogy továbbra is fennáll az elmélet és gyakorlat közötti régi szakadás, ami (és ezt legalább a Horthy-imádó Orbánnak tudnia kellene) a régi polgári társadalom legvisszataszítóbb vonása volt.

Jelszavakat magoltatnak és a meggazdagodás szelleme hatja át az egész Fidesz-bagázst – trafik, föld és kitudja mi még: ők az orbáni-rend igazi szolgái, de mert ily módon vannak beidomítva ezek a „használható-szolgák” profitot mégsem hoznak (termelni nem tudnak) és helytelen értelmezésre adnak alkalmat! Egy kaptafára szabott bürokratáival csak a mocsaras (ingoványos) alap adott, és ebben süllyedünk lassan- máris szánkig ér a mocsok. Orbán vére a végtelenbe fut, melyre a válasz a fülke-fényében kellene, hogy legyen, ott adhatna a nép, csattanós választ. Erre már nincs remény sem! A hazugság nagy-mestere, a lét varázslója pattant, hol nehéz emlékeinek párájától vakul minden szem és bár a pillanat feszült minőség-megkülönböztetésre, az akarat elernyed népében, hogy leváltsa (ezt az MSZP apátiának hívja). Marad ő a Kormányzó – elnöki rendjében, hol a választó minden percében egy mániás fantáziaképet rögzíthet magában és élvezheti bajra (újabb ciklusra, Orbánra bízza a hatalmat, annak gyakorlását)! Rendvédelemben is jobban teljesít: „Az elmúlt hónapokban ezt többször is meg lehetett tapasztalni, legutóbb a dunai árvíznél - tette hozzá, majd az árhullámmal szembeni védekezésért külön köszönetet mondott, hiszen "rendőrök, honvédek, tűzoltók, a katasztrófavédelem munkatársai és az önkéntesek együtt álltak helyt a gátakon". Az egész világ és egész Magyarország láthatta, "mi komolyan gondoljuk, hogy minden magyar felelős minden magyarért" - fogalmazott a kormányfő.” Most jajgathatnék a hó-helyzeten, a rendőr-fogda gyilkosain, a börtön-helyzeten, a verőlegényeken, az ügyvédi jelenlét időeltolásán, a békés tüntetők (banki) gyerekverésén! Stb. Nem teszem, mert hozzák az átlagot – se többet, se jobbat! Már ez is valami! Erős Orbánunk alatt a nemzet…

De mert a múlt béklyó- ki kellene már oldani láncait és elgondolkodni kellene azon, hogy akarunk-e élni e jelenben ily módon: szolgain. Mert volt jobb kor is (nekünk, öregeknek – idősebbeknek is már csak nosztalgia, ami családféltésből ered…) volt munka, tisztes fizetés, családi és közösségi élet…

A fiatalok ezt a ganéjhegyet, amit rendszernek hívnak Orbánék (van is benne rendszer, mint anno Hitler ’táboraiban!) már megszokták, nekik természetes, mert beleszülettek! Augenész – istállója, és ha kedve úgy hozza, szemétkupacán kukorékol a Fő-kakas, hol a tyúkanyók kapirgálnak körötte és kotkodálnak, ha eljött a tojásrakás ideje…

Hallgatva Mesterházy (Nyíregyházán) - semmi újat nem mond, a szocialisták mindent jobban tudnak – és bár nem értjük a hogyanjait, ám a kellő vehemencia pótolta a hiányérzetet. Igen – tudhatnának, de mert másként magyarázzák a tennivalót, olyan misztikus lett a baloldal– az a baloldal, ami eddig a szegények, a nyomorgók, az elesettek pártja volt, mert mindenhol mindenkit megért (és érte volt)… ez már rég nem igaz! Urizáló és kapitalizálódó párt lett, semmit tényszerűen meg nem cáfol (legfeljebb késői reakcióit élhetjük át – immár három éve!), csak használja a szavakat – maffia, tolvaj, rabló stb. – tartalomnélküli így magában. Nagy hiba, ha az emberek részére az emberek érdekében nincs magyarázat – fő iránya adott, ki is hangsúlyozott: el kell zavarni az Orbán kormányát és rendszerét átalakítani úgy, hogy minden nappal jobb legyen. Szép! És hogyan kívánja elérni a célt? A választás önmagában nem elég…

Szóval és tettel a baloldal is megbukott… vele (mert érdekvezérelt szemellenzős tetteikkel már belső struktúrájukat is elroncsolták) – velük az ország is – a csőd már nyakunkon!

Orbán ezerszer elmondja és elmondatja híveivel, hogy Magyarország jobban teljesít, hogy a baloldal a maffia – a trafik és föld-mutyi is értünk van (egészségünkre így vigyáz Viktorunk) – a statisztika meg arra való, hogy játsszunk - játszunk a számokkal, amíg minden szép nem lesz. Közben, ha az EU küldi a pénzt, akkor maguknak osztják a nagyobb részt, a morzsákat (hogy senki ne mondja nem kapott) a népnek juttatja. Kiválóságai sokat is érnek! Azért ne reménykedjenek ők sem, hogy az ország kifosztása után kimaradnak (mert nem marad más lehetőség) ők következnek majd – amit kaptak Orbántól azt vissza is veszik, mint a bankoktól, a szolgáltatóktól - a nép nagy része kiszipolyozva, már a végletekig – mint a birka, ki tűri gyapja elvesztését – így lettünk haszonállatai e rendnek.

„De merjünk nagyot álmodni, Magyarország ennél is jobban teljesít (majd)! Ha a nemzetközi helyzet tovább fokozódik – és minden jel erre mutat…”!

Csalás és szemfényvesztés, hazugság és kirakatfényezés, amivel a demokrácia lejtőre került (de ez már látszott 2010 nyarától is), az ellenzéki bárgyúság is csak az érdeknek élt és él, döglött paripa hátán mind elfér… ezért is már csak magamnak írok, hogy miért (?) – emlékeztetőül, hogy volt valami itt (ebben az országban), ami szar volt és annyit is ért, és hogy semmit nem tisztázhattam, amit megtudtam - hogy hogyan jutottunk el e viszonyokig, amiért egy-egy kérdés felmerül… (?) Hm… hm…

Vélemények vannak ugyan, az emberi szónak viszont értéke nincs, s benne az akarat gondolatcseréje üres csengéssel fogas kérdéssé életet hogy harsog mégis… nesze semmi és itt a nemzetiesség fantáziátlan „jóakaratra” tapasztja a szájakat! Konstituálódik méltánytalan – szegénységi bizonyítványokban keresni bátorságot, műveltséget, alkotó munkálatokat, tehetséggel pompát: ám ez sírnivaló. Sodródunk a leszakadás felé, de urizál a Fő – ki még Orbán (a Várba kormányzói-akarattal menne) Horthyt játssz, aki önmagában már önmagának sem hihet, mégis jelenség, akinek útja – s ha akármelyik utat választja is (választaná ezen túl) csak lefelé viheti: „minden emberi értékek magyar kótyavetyéje elkezdődött…”!

A „jóhiszem” itt már kevés – ellenfeleim munkájának megkönnyítésére csak szavakban: tudatosság és szervezettségek hiányában kóklernek adva hatalmat - lett e nemzet mégis nemzetietlen…

A szegény szegényebb, a gazdag gazdagabb… a nép hiszékeny, s egy erőszakos „béke” áldozata, hol rendőrséggel mutatott az erő – a magyarázott értelem meg nem-tudatos- magatartás sajátszerűségében kicsinyessé formázott „forradalmi” gyöngeséggel befolyást kereső fél-Ázsiai pirospöttyös-seggű illúzióin keresztül a taktikai tévedéseiben van, mert rendszeres és kitartó követelés helyett mindennek megmagyarázására alkalmazva ferdített lett e rendszer! Orbán oligarchikus kormánya elhomályosított mindent, népi- nemzetinek mondja magát, de békét nem ad (békességet nem hozott), sem kenyeret, és szabadságot sem – illúziókat sem sugalmaz – vajh ha törik, ha szakad, a kegyelemdöfést ki adja majd? Erőszakos minden: egy gyönge népnek világos és önként kifejezett beleegyezése „kényszerekkel” éledt! Ez lesz a választás is (nem más), ezért is szükséges lenne (lelkiismeret megnyugtatására), hogy bojkottáljuk azt (ha van még lelkiismeret)! De mert öntudatra ébredés nem lesz, és a jogtudás hiánya ébredést nem hoz… a történelmi helyzet megint elszalasztva – álmos és alvó tömegre alapozott értelmiséggel (honvédőkkel) megvezetve a jövőnk cselédsorsban formálódó emberekkel (még ingadozva ugyan) hajlongásra ítélt…

Tedd fel a kérdést magadnak: fegyelmezett vagy csak buta vagy? Mi az állam? Lényege? Jelentősége? Viszonya? Válaszold meg magadban magadnak, csak akkor (ennek eredményeképpen) lesz, lehet képességünk arra, hogy önállóan nyúljunk a kérdésekhez meggyőződéssel – filozófiai eszmékből filozófiai indoklással, ami erő is egyben magunkban, de forrása az emberiség számára! És nem Istentől várva a megsegítés, mert a mondás is úgy szól: „segíts magadon, az Isten is megsegít!”

 

A mindennapok banális „férfiálmain” a fény,
Mi ezer-ággal mosolyt kacsintva ég-
Vele- égett mindig, egy meleg szív 
S a vágy
Az örök nő iránt, ki Éva volt s a férfi Ádám.
Mily’ észrevétlen a föld az ég,
Hol megkülönböztetésre összeért a rég-
Mintha aurát rajzolna rá, formát bont a táj 
És az emlékezés-ruháján csillan felénk –(szőke)

 

2013.07.01.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 362
Tegnapi: 765
Heti: 1 810
Havi: 6 637
Össz.: 268 075

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán haszonállatai...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2017 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »