Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

 

Állati...

 

 

- Törvényeink célja (kellene, hogy legyen) minden egyes személy függetlenségének megvalósítása, ámde ami ebből (most) származik nem más, mint mindenkinek az elnyomása! A maguk dicsőségét akarják megvalósítani a „vezérek” és vele az önkényuralmi állapotok maradnak nekünk! -

 

 

Ha nincs lelki nyugalom, nincs politikai szabadság sem (ami abból a véleményből származik, melyet ki-ki saját biztonsága felől táplál)!

Azért lássuk már be, hogy amit a kormány művel a migránsok ügyében, inkább állati, mint emberi. Sajnos, a kivetettség élményét tapasztaltatják meg az amúgy is bajban lévő menekültekkel. Nem jó-dolgukban teszi a menekült, hogy kockáztatja mint a család, mint a maguk életét... és- ha időnként ki is tőr a bénító állapotokból, mostoha sorsa akkor is visszaveti, akkor is az életével fizethet (lásd, az autókat, ahol a zsúfoltság okán a levegő is elfogy és megfulladnak). Furcsa a kormánytól (több is mint furcsa), hogy ki- kimondja az igazságot, azt legyűrik itt- lehurrogják, behívatják és kikérik maguknak, hogy megbírálják tettüket, mert védik Európa külső határát – ez a szabály, mondja Szíjjártó, és ezt be is tartják.

Állati, mondja a Le Monde szóvivője, botrányosnak ezt tartja a „külügyér”? - miután felépítették a sötétség hálóját? Pedig a franciákat már érte támadás és életeket is veszítettek, mégis emberibb az érzet bennük, minthogy a szögesdrótot elfogadják!

Valami mindig elrejtett (csak sejteni véljük a figyelemelterelés okát), mert baj van a gazdasággal és az érdek, hogy mindenből a haszonelv tevődjön, mert pénz kell! Talán csak ennyi, talán több is... ám mindenképp elbizonytalanító, ahogy az emberség hiányát érzékeltetik...

Dráma, titkok, remegés és mélabú borzongató izgalmai, és a szorongás az emberekben, hogy cselekvő részesei leszünk (ha akarjuk, ha nem) a mindennapoknak, legalábbis a megítélés az egész magyarság felé vetül... és már nem is jelképes értelemben.

Lázadás lesz a vége, ha tovább idétlenkednek a kormányban... Merkel mennyire emberi (hiába no- asszonyból van): „több szolidaritásra van szükség az Európai Unióban a menekültválság kezeléséhez, mert "ami pillanatnyilag zajlik, az nem igazságos" - mondta a német kancellár vasárnap Berlinben.”

„A védelemre szoruló, Németországban maradó menedékkérőket "gyorsan integrálni kell, gyorsan meg kell tanítani nekik a német nyelvet és gyorsan munkához kell juttatni őket".

Mennyire más ez a hozzáállás (mennyivel emberibb), mint a mi vezetőinké – még akkor is, ha Merkel keménységet is hirdet- ám mellette nem feledi az emberséget sem... mert jön a tél és a menekülteket el kell helyezni!

Megemlíti Görögország és Olaszország nehéz helyzetét, de az európai-határokat védő, európai szabályokat betartó magyarokét nem említi. Mert a magyar kormányzatnak (furcsa módon) önkényes az eljárása, ebben is, másban is- mint mindig is. Fordítva ülnek a lovon, ahogy az szokás, így unortodox, így illiberális... a hév elvitte az igazi érzést itt!

Már semmi sem számít – nem számít a felháborodás, meg hogy látjuk a demokráciából, hogy lett itt egy rendőrállam.

A menekültek számára, a számkivetettség a világ vége! Ezt kellene átérezni, de mert megint az okozatot gyógyítják, az okot nem szüntetik, így még drámaibbá teszik a végkifejletet!

Ahonnan jönnek a migránsok, ott kell az elvándorlás okát megszüntetni, ott kell keménykedni... és- hogy a miértek sorakoznak a szemek előtt, és az elkeseredés az eget nyaldossa a megváltoztathatatlanság érzésében, a kérdés mégis itt rezeg tovább- igen kemény hangulati árnyalatokkal!

...hogy „tovább lassul a magyar gazdaság növekedési üteme” - no ez az igazi baj! S a bizalom hiánya még!

A rossz légkör már megteremtve, a „hogyantovább” meg nem érthető, hogy az ember elfogadja önmagát, az adott helyzetben, a kölcsönös bizalom sajátos légköre nélkül... mert ez csakis a politikus tapintatából és szakmai jártasságától függ, akiknek itt (most és mindig) szerény hétköznapi embereknek kellene lenniük, akik nem mindentudók (mert nem azok!) és nem mindenhatóként kínálja fel magát kapaszkodásra (mint teszi és tette is mindig Orbán)! - hanem utat nyit egy olyan viszony megteremtése felé, amelyben mindenki megtalálhatja önmagát...

De- a "szokásos trükkök alkalmazásával" már senkit meg nem győznek. Hallgatni arany – adja a mondás – ám, most nem a hallgatás ideje van! - nem hunyhatjuk be a szemünket a konfliktusok előtt, merthogy így lennénk biztonságban – mert az igazi probléma (a Fidesznél is) belső szakadáshoz vezet el... életünk a tét, akár a migránsoké itt!

Az igazi gyűlöletről csak beszélnek – az ellenségeskedés lett a gyakorlat, de hatásait nem érzik át, végül ez is mint minden más, elfojtás alá kerül és mindenkit már belül mételyez az idealizáció tabuja miatt!

Keserű a pirula és egészben kell lenyelni, ami van- az már itt s várja a megoldást, de nem elméleti harcban, hanem a gyakorlatban és nem kerítéssel, de nem is körítésekkel, mert a kormány eszmefuttatásai csak képmutatóvá és hamissá teszi tagjait, persze- ehhez egy mélyebb önismeretre lenne szükség, már nem elég csak a tükörbe nézniük, ettől több kell, ugyanis a Fidesz kormányzása a támogató „keresztényiekkel” - már kitörölhetetlen nyomot hagyott a huszonegyedik század gondolkodásán, erkölcsein és kultúráján, sajnos, ez mind- negatív értelemben! Égbekiáltó igazságtalanságok okán tetteik – túlmutatnak minden határon, mert nem törekedtek és nem is törekednek a miértek megértésére, vonatkozásait fel sem tárják, így egyensúlyt soha el nem érhetnek ebben az országban, sem lelkileg, sem gazdaságilag!

Csoda-e, hogy a „Jobbik” már mindenhol lekörözi őket? - megfogalmazásukkal kevésbé törődve, spontánul, érzékenyen, személyesen fejezik ki magukat, emberi arcukat tárják elénk, annak minden hibájával és erényeivel együtt, ám- ez így ördögi, mert a mögöttes itt sem látszik- csak a harc, a hatalomért... de azt is látni kell, hogy a viszonyok – most – valódi és életképes helyzeteket hoznak – sok embert meg is vezetnek, mert érzelmileg terhelt a légkör!

Miután mindent kimondunk (ez még a demokrácia hagyatéka), bár semmit nem tettünk, és- ha akarnánk sem tudnánk- de többé már senkit nem lehet jobban tönkretenni - így az interpretációk módjai és mértékei még inkább nem világosak... s így motiválni a változás iránti vágyat inkább ördögi mint angyali! Hiányzik itt is az objektív szem!

 

Kontextus...

 

nem boldog az - hidd el - ki a kincseket

halmozza folyvást: ám ki istenek

áldásait bölcsen fogadva

éli napjait, ő a boldog...”

- ínséges időket tűri most közömbösen

és gyávasága még,

ott- hol - kit már elnyelt a végtelen -

...csak a miértek rettentik el

- fontolva ítélve -

de szilárdan szemérmesen

csontosul a kegyetlen harcban -

...vár szerencséjére épp:

megvédeni ismét azt,

ami jó és igaz -

Elszomorít tükröd, hogy- amit mutat

vétkekkel teli rég,

s kegyes-lélekkel benne mámoros a vágy

dicsekszik is- mi benned ekként -

...tetteid élteti mély poharadban,

ha képmásod ott megpihen,

így újul és erőt nyer az akarat benned,

mi megfutást játszva

felér „java-győzelemmel”!

Toporgok most, mint béklyóban az állat,

miként rossz napjainkat eszköztelen

(alázatoddal értem) helyettem is bírtad

mert „mindent összeront

a föld éhsége, és mindent befal,”

ott marad belőled is – emléknek -

a szép sárga csont – meglátod majd

- vagy nem -

szeszélyes-pontos vonalaival.” – (szőke)

 

2015. 08. 31.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 31
Tegnapi: 679
Heti: 710
Havi: 8 612
Össz.: 294 681

Látogatottság növelés
Oldal: Állati...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2017 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »