Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

Végkifejlet...

A mostani életkörülményeimből kiindulva érthetővé válik, hogy kihez nem húzok... az a Fidesz és „bandája”! - és kormánya, mert a Fidesznek van kormánya és nem Magyarországnak. Elég ennek megértéséhez csak Kövér és Kósa nyilatkozatait meghallgatnom! A még meglévő javainkért harcolnak, mert minél többet szerezni abból akarnak – a nép nem számít (csak szavakban utal rá Orbán is!). Értékeink is elvesztek: mint köztársaság, demokrácia és alkotmány... mit számít?!
De beszélhetünk a lelki- és vallásszabadságról, a társadalmi szolidaritás hiányáról, a sajtó- a jogalkotás, az alkotmánybíróság, az igazságszolgáltatás függetlenségéről is. Beszélhetnénk a jegybankról, esetleg a szakszervezetekről, a parlamenti megtévelyedésekről – a kétharmad okán – eredeti funkciója tekintetében említve... és a Köztársaság Elnökeinek bábfiguráiról.
Csak baj és bűn mindenütt! Lám csak, hogy szövődik így össze a múlt, a jelen és a jövő... melynek szépségeit kibontani igyekeztem. Mellőzzük tehát ezúttal a részletek vizsgálatát, de soroljuk fel a száraz tényeket (a teljesség igénye nélkül): magánnyugdíj elrablása, 12 állami gazdaság „leírása”, trafikok, földbérletek – mint mutyik – tankönyvpiac, cafeteria, uniós pénzek, beruházások. Mellesleg a hirdetési felületekről is szót ejthetünk: újságok, TV-k, rádiók, színházak, múzeumok, filmgyártás és sok jaj (!) melléje!
Néhány nyomos dolog még: mint ÁFA, egekbe szökő deviza árfolyam – aminek következménye a létbizonytalanság, éhezés és nyomor... erre büszke Orbán – ez négy-éve eredménye!
Hozzá adva: a félelem...
És míg el nem felejtem (nehéz lenne) – a stadionok és Felcsút felvirágzása mellett, egy-két tény még: Azerbajdzsán, Kínaiak, Oroszok, önkormányzatok adósságain keresztül (mit törölni látszik a sajátjuk mellett a politika) – a sarcok tucatjai mégis rajtunk, hol a Közgép gazdagodhat, mint mindent ellátó szerv! Saját alaptörvény mellett saját választási törvényt hoztak... ahol a mindennapok ferdítésein csak a Fidesz urak gazdagodhatnak – a nép, morzsáin folyatja nyálát, míg élveztetik velünk hagymázas álmaikat. Továbbiakban beszélhetnénk még a szobrokról, terekről - Paks II-esről is (hogy itt mi az igaz és mi a hazugság- már Brüsszel is tudja!), de minek... itt van Gyurcsány, akit – mint a boksz-zsákot úgy vernek! A figyelmet így terelik el a lényegtől, hogy a kormányzati munka „fénye” ne vakítson el senkit!
Már amúgy is csak a félelem tölt el és minden szavával és gondolatával tapadva néz szemembe, lám! - az ember tragédiája! Csoda-e hogy gyermekeink és unokáink kint keresik boldogulásukat? No- ezzel is tartozik Orbán persze nem úgy, ahogy magyarázza! Íme (!) - és még nem is a teljes felsorolása az orbáni gyakorlatnak... de az látszik, hogy se így, se úgy nem fér el egy söralátéten!

Eszmélet (részlet)

„Én felnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a múlt szövőszéke
 és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindig fölfeslik valahol.” (J.A.)

2014.02.26.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 223
Tegnapi: 377
Heti: 815
Havi: 7 821
Össz.: 252 015

Látogatottság növelés
Oldal: Végkifejlet...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2017 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: út szélén sok szegény van - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »