Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

 

 

Orbán karácsonyi köszöntője?

Vagy ébresztője talán?

 

...vagy csak hirtelen ébredt- és megvilágosodott?

...vagy a tükör jelensége riasztotta magára az erőt?

...vagy hogy- az idegszöveti mozgás megnyilvánulásaként, agyának közvetlen funkciójaként kimondhatta magáról, immár pszichikus folyamatainak lényegét, vágyát vetítve elénk, hogy „én vagyok a menő manó és rettegj Európa, mert kivárom míg gyöngeségeidbe beledöglesz és én leszek a hatalom gyakorlója fölötted”!? „Isten ostora!”????

Mert nem tudom mire vélni e szokatlanul hangzó tételt sem, miként “újra kell gombolni az európai mellényt”.

Egy azonban bizonyos, Orbán Viktor mellénye nagy (lóg is rajta, pedig elhízott és a kövéreket én sem szeretem- csak disznóként az ólban) és hozzá nagy az arca is (még megöl a „disznófejű”...), tudattartalma viszont zsugorított benne- még a gyermeki értelem fejlődéséhez képest is... mert ő már csak felejt - kevesebb tudatmódosítót kellene szednie vagy innia talán, mert nehéz érteni, ha az élet társadalmi feltételeiben kizárólagos feltételként magát sorolja első helyre- de hol itt az objektív realitás? Hol az emberi tapasztalat, csak mint róka ravaszkodik itt-ott, melynek eszköze a nyelve lett (pedig az állati ravaszsága eszében is lehetne), melynek új formája immár bolondsága, avagy- ahogy magába szerelmesedett! Zavara zavarba-ejtő és a szerep, amit magára vállalt már nem is tudni mennyire sajátja, vagy súgói által lett olyan- amilyen, vagy örökletes adottságok arányaiban keresendők- annak hibái, amit átalakulásában betölt, mert egy biztos csak, amit leművel nem épülésünkre van...

Európa keresi a helyét az átrendeződő világban”... és ez most nála egy reflexes jelleg? Ő tudja. Védekezik vagy támad, vagy mindkettőt műveli? Ki tudhatja? Így az emlékezet elveszíti eredeti élességét és tartósságát, fel tudja még idézni múltjának bármelyik szakaszát is? – talán... lehet... de koncentrálni arra s aktívan hogy milyen volt, mik voltak átalakulásának folyamatai, mik állomásai, emlékek meghatározott voltát, ha magában felidézné, ha... és akkor, ha magában- már magának elrendezte azokat, akkor oktasson ki másokat, mert ugye e karácsonyi szólam nem volt más, minthogy vonásai megváltoztak – befolyásolása abban az emlékezés átkódolását hozta és feledte, hogyha „nyer is a réven”- legalább annyit „veszít a vámon”!

Mert ahogy megemlítette: “ma az észszerű magatartás az, hogy szurkolunk az eurózóna sikeréért, de kivárjuk, hogy merre indulnak tovább, és hová jutnak a közös pénzt használó országok”.

Ha válság van, erős vezető kell! - és az erő vele? Ő nem másként csak tévedésbe és illúzióba ringatja magát... félre áll és kivár... más majd kikaparja a gesztenyét és akkor ő, az erő- jön és szüretelhet megint, mert a pénz jól jön mindig- de csak arra utazni inkább aljasság mint erény! Szavai vannak, amiből véleményt formál, üti Európát és üti saját ellenzékét is, a szomszédokat is elveri magától, már nincs is szövetségese (talán lehetne Észak-Korea?) - vicc – lám-csak a szó szemantikája bonyolult, rendkívül az, nem egyedi képet idéz fel, hanem a lehetséges kapcsolatoknak egy egész rendszerét! Vigyáznia kellene a szavakkal, azok visszafordítható fegyverek is... és késő lesz megbánásuk! Mert mi- a nép képzetében a szó egy szemléleti korláton való túljutást jelenti s a nyelvében él- és a szabadság eszköze ekként!

Persze mindenkinek alkotmányos joga hülyét csinálni magából, de nem lehet példa az, aki sajátjaiba is belerúg, mert az ellenzéket gyapálta meg Orbán, a következő szavakkal:

...kormányon a baloldali ellenzék “alaposan bemutatta, milyen a valóban velejéig korrupt kormányzás, ezért az onnan jövő támadások eleve hiteltelenek és nevetségesek”, a jobboldali ellenzéknél pedig “egyszerűen be kell mutatni a valóságot, azt a bűnözői hátteret, ami a radikális világot mindig is jellemezte Magyarországon”.

Mint mondta, 2010-hez képest Magyarországon mindenkinek jobban megy a sora, aki dolgozni akar, és munkából akar megélni; “a mi kormányunkkal mindenki jól járt, az ellenzéket leszámítva”.

Baromság!

 

Az ellenzéknek csak annyit mondanék: ébresztő! Vona is és a baloldal is vegye észre, az Orbán kormánya a Fővel együtt leszerepelt Európában, már nincs képben Orbán- ezért is szalonképtelen - és mert feledte, azt az axiómává lett feltevést, hogy az észlelés és az emlékezet, a beszéd és a gondolkodás, a megismerő tevékenység és a emocionális élet törvényei fiziológiai folyamatok, amelyek azonosak minden korban. Korrupcióval, hazugsággal- pávatánccal- kettős beszéddel- a kötélen sem lehet egyensúlyozni, a társadalom kötele már foszlik... Orbán és kormánya „hiteltelen és nevetséges”! - hogy saját szavaival éljek...

Európa kötele még tart... és sokáig tartani is fog, de ahhoz már más akarat kell! - az ellenzék, ha nem fog össze, akkor csak magát hibáztassa, hogy Orbánt kapja a fejére... ítélet és következtetés, elvonatkoztatás és általánosítás, észlelés és emlékezés egysége kell, nem az össze-vissza beszéd, miként előttünk képességei és funkciói- vele hibái itt- és konkrét gyakorlata (háborodott harcával), amitől nemcsak a tartalom, de a felépítmény is függ. Látni kell és láttatni, hogy ez így nem mehet tovább, harcok, összeugrasztások, a „mindig más a hibás” utak sehová sem vezetnek. A „Jobbik” vegye észre, ha behódol Orbánnak, akkor vége – de Orbán nyer, ha nem akkor- ha kormányra nem is kerülhet, de legalább megmarad – és Orbán megy! Egyedül nem nyerhet- ez bizonyos, innen így látszik most! Tehát- félre a finnyázást és tessenek már összefogni, mert másként, e kettészakított országban, csak egy szemétdomb viríthat - az Orbáné! Bevezet egy rendkívüli állapotot és marad- már örökre!

Addig is jó volna, ha észre venné a betlehemi csillag ragyog most, nem az övé!

Békés Karácsony neki is és mindenkinek!

 

szabálytalan

 

...nagy a Föld

még nagyobb állatkertje -

...időm bevégzett

midőn

elvégeztetett

minden dolog

ízre

a birtoklások

„holtszürke” fényében

hol szabályát vesztette

már minden dolog...

de- hogy

semmisége

kín-e?

...ha a mai lendület vele képeit

dugja le

tokomon

jelenésre

akkor

már másról se

tudható mi tudott volt eddig

csak tévedésre lelt

„kockázat ijedelme” – (szőke)

 

2015. 12. 24.

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 189
Tegnapi: 183
Heti: 1 378
Havi: 6 800
Össz.: 250 994

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán karácsonyi köszöntője?
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2017 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: út szélén sok szegény van - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »