Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

A szabadság már szívszorító mélabú...

 

 

Hogy elfogadtuk a európai-társadalmak játékszabályait (ami nem egészen igaz, mert Orbán „szabadság”-harca az ellenkezőjét mutatja), és ezzel a törvények szelleme a tulajdon lett... vele a szerzés joga - így a hatalomban átformáltan, a saját „igazságuk” ilyetén korlátozás alá nem vont, attól mentessé vált... markot tartok, ha adnak, de ha megrónak: harcolok. Együttérzésre és „igazságra” hivatkozva- kikövetelt tiszteletet parancsol magának. Mi lenne más ez, mint egy „hatalommánia” és „pénzéhség” vele? Ja! - „tanácsadók félrevezetésével”...

Szabadságunk korlátozása (kijelentve, hogy nincs is!) már „láza”, kimondatlanul is: mire jó a parlamentarizmus? - nehogy már a hatalmat (az elnyomót) korlátozzák!

Szabadságharcos kitekintőként:

„Ezeket az eseményeket egy tanulatlan, szellemi sötétségben tartott nép szánalmas hőzöngéseinek kellene nevezni, ha nem lett volna annyi halottja ezeknek a hadakozásoknak. Ezek az események szomorúak és szánalmasak, a kirobbantóik, vezéreik pedig tömeggyilkosok, köztörvényes bűnözők. Vagy legjobb esetben egy saját szerepét félreismert, magát menthetetlenül fölösleges mártíriumba hajszolt, esetleg múltjáért eltúlzottan vezeklő ember ismerhető fel, aki még csak nem is vezér volt, mindössze hagyta, hogy rálökdössék egy útra, amiről tudnia kellett, hová vezet – nem utólagos bölcselkedés, akkor is pontosan lehetett tudni, nincs más végkifejlet.”

A történelem egy mese csak... minden hatalom saját szájízre írja át azt, épp szükséges érdeküknek megfelelően. Most sem másként- eltörli a szabadságot a kormányfő, de „harcol” mindenkivel szemben - tovább mint ki- sem a szóról, sem tartalmáról nem tud semmit, mert izgatottak (nagy rajtuk a nyomás), köztük sok a bizonytalankodó, de a vágy nagyobb (mindent a hatalomért), ami mániaként telepszik az agyukra, no és váltogatják helyüket (mert jó pénzért mindent)- váltogatják szavukat, törlik a törvényeket, hoznak újakat (érdekük szerint persze) – új hitet vallanak és új erkölcsöket fogadnak el. Olyan érdekekből késztet változásokat a hatalom, ami más hajlamokat sugall (hívnám azt nem normálisnak), az egyenlőség és a szabadság szó (rajtuk kívül állóknál) törölt, különben is az egyenlőség buzdítja és ugyanakkor visszafogja az embereket (amúgy sem- nem vesszük észre a visszafogó és rejtett erejét), s a Fő (ki felismerte benne szerepét, ki is használja a belőle nyert lehetőséget) elválasztó szenvedéllyel ösztökéli és földhöz szegez bennünket, felgyújtja vágyainkat és korlátozza erőinket!

Testvériség meg a „polgári életben” ismeretlen fogalom – csak az érdek motivált – természetszerűleg késztet sok embert cselekvésre... mindenki tanulja és él is vele. Ilyetén a képzelet, hogy mindenki képes megállni a saját lábán (ami nem igaz, hiszen négymillió honfitársunk van a létminimum határán s alatt).

Ma a szavaknak üres tartalma dívik, mégis a politikai élet más és másként, ha a népnek van közélete, a társulás eszméje és a társulás vágya naponként felvillan minden ember elméjében, mert hogy az emberek bármilyen idegenkedést éreznek is a közös cselekvés iránt, mindig készek rá valamilyen előnyért. Így válik általánossá a „kedv” és szokássá- kívánatossá teszi az egyesülést...

De mégis nehéz az egymásra-találás! Szabadság- egyenlőség- testvériség (ami nem is létezik, így együtt egyáltalán nem) ma alárendelt a saját törekvéseknek, mert az akarat külön céljai a közös cél felé nem irányítanak.

Mondhatok-e valamit az engem körülvevő bomlások közepette?

Nem a forradalomtól féltem a mostani és az eljövendő nemzedéket... ha az emberek továbbra is csak kis magánérdekeik körébe zárják magukat és abban tevékenykednek szüntelen, attól kell tartanunk, hogy végül érzéketlenné lesznek az egész népet mozgató érzések iránt (bár felkavarják ugyan az embereket, de- de a fejlesztést a megújítást nem látják bele), mint most a mai magyar valóságban: közöny és apátiával a válasz minderre, mert lásd, a választásoknál – jó példa, hogy megtorpan a nép nagy része és magába fordul, önmagába mélyed, ahelyett, hogy új eszméket szülne - mert belefáradt a sok hiábavaló harcba. Van mozgása, mint marionett figuráknak – de fejlődése nincsen – a hatalom alárendeltjei lettünk, ezért is a politikusokra hárítja a nép a megoldásokat. Azok meg magánmunkájukkal eltelten a közre fütyülnek- alig marad idejük és energiájuk a politikai életre. Nem is képviselnek, hiába a láthatóságuk- csak létszámban ott (így már csak látszólagos) - 2/3-dal minduntalan új jogokkal ruházzák fel a központi hatalmat!

Csoda-e az apátia és a közöny? Minden központosított hatalom- kormányzat, imigyen imádja az egyformaságot, az egyformaság megkíméli egy csomó részlet megvizsgálásától (csak a kilógókra kell figyelniük, meg az ellenzékre)... a kormányfő élve a lehetőséggel, a nép nevében ébreszt bizalmat a népben.

Szelíd és békés szolgaságban telnek majd az évek – mondanám, de... mert a jelent, egymásnak ellentmondó szenvedély hajtja szüntelen: szükségesnek érzik, hogy vezessék őket, ám szabadok akarnak lenni!

A képzelet tágasságában álmodunk egy mindenható, oltalmazó hatalmat magunknak, ahol a népuralmat és a központosítást összekombinálják és így belenyugszunk, hogy a választásokkal letudtuk munkánk nagy részét, mert éltünk a joggal (amit a ”demokráciánk” ránk ruházott vagy – amit ez az önkényuralmi-rend megengedett ) – ezzel kilépünk a függőségből, hogy ugyanoda lépjünk vissza.

Ki nézi utána, hogy a nemzeti hatalom mennyire teszi dolgát felelősen? Senki! Az ellenzék, mert „kikapott” kussban marad, a kormány meg zsarnokoskodó közigazgatással, kisebb kompromisszumokkal a feléjük való behódolásban érdekelt, így válik a köz a felelőtlen testületek martalékává egy központosított hatalom akaratában, amolyan zsarnokian... (ez lesz és- mint rajtunk már – lett is: a demokratikus zsarnokság legrosszabb formációja).

Így lett az erőszak is, az állam rá jellemző sajátos eszköze, a sokat emlegetett „erős állam” következménye... immár rossz útra tévedtünk! Az „odaadás” egy „vezér” merőben személyes „karizmáján” alapuló uralom felé vált töretlenné.

Mondhatnám úgy is, hogy úgy kell nekünk, mert megérdemeljük!

 

Igénytelen napkelték,

csodássá lelkendezett mesék...

„Jó lét” helyett „jóllétben”-

Afféle szutyok-testiség,

árokszélen feledett szemétként...

Békében mindig üresebben,

„mert okozat teremt okot” még:

hogy „fordítva jár a folyamat” jórészt

magából-eredett kezdetén--(szőke)

 

2014. 09. 21.

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 395
Tegnapi: 241
Heti: 636
Havi: 8 115
Össz.: 1 095 494

Látogatottság növelés
Oldal: A szabadság már szívszorító mélabú...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2024 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »