Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

Elmúlt...

„Aki túl messzire néz, könnyen gödörbe esik.”

Elmúlt az ünnep... elmúlt valami, ami már csak egyfajta díszítőkedv – lényegretörés nélkül – szavak pompáját ekként adva az átszabott összeszorított szájú érzésnek. Ott az előadók szikár-gondolata feszült az aszkéta arcokra. Semmi nem tudott s mégis van súlya. A „játék” sohasem tud könnyeddé válni... Amúgy meg általánosságában lehorgonyoztunk egy-egy szép helyen, hol a pártok emlékezete szabta át az időt és a teret, immár jól- rosszul, sok-sok kérdőjelet hagyva maguk után, mert mondandójuk hellyel- közzel olyan beledobott volt a maga hömpölygő mondatrendszerébe (már hogy nem tett mást egyik sem, mint két tűz közé vették a létezés képtelenségét), melyben a személyes varázs adta lehetőségében (mindegyikük hiszi is) bölcseletté tudott tömörűlni mondandójával. Volt kasza- kapa, tortával bélelt- érzelmileg végeláthatatlan gyönyörködés és érdek. Egyik sem mérlegelt, így nem is tudták életanyagba öltöztetni eszméiket!

Május 1. másféle indulatokkal, másfajta érzelemárnyalatokkal azonosult a tudatokba- aktívként mutatott „ünneplése” volt, mégis passzív voltában homályosult a létre- a különbségek jegyében, mindig egyfajta közös okra hivatkozva a vissza-visszatérő élmények harci felszólításával telt el...
Nekem már semmit nem mond- inkább gyanakvóvá tett – az öntudatába révűlt politika kocsma-puljánál, immár a magukba-révűlt politikusok és azok érdekét éltető elszántságról tanúskó elszántság, és nem a történelmi- társadalmi helyzettel való reális számvetés kapott teret!
Nagyjából ennyi az ünnepről, ami inkább tehetetlenség és üres jelképek nem valódi és nem is meggyőző szívvel fújt akarat-vállalása (mert fújták az érzelem parazsát), hogy lángrakapjon benne az eszme igaza- de a hit kimaradt belöle, nedves és tapadós alakváltozásában lett alaktalan, közösségnélküli-darabossággal egy győzelemkérő fohásszá vegyített valami... ja! - hogy volt virsli és sőr (és az is jegyre) hát vagy hm... a sort- állás rögződött belém – az sem másként, mint- hogy tébolyt és reményt kölcsönzött az ott elhangozottaknak, kinek-kinek ingva vagy az ámulat magasába,  egyéni-eszméléssel bírva, ahogy megváltoztatta az ember és ember viszonyát, ott- egymáshoz.
Persze, hogy hatásában más volt, sokkal hatásosabb, mint bármilyen fajta hétköznapi közvetlenség!

Vajon mit érzel most,
hogy a veszteség felajzott
s érzésből a veszteglés lett adott?
Tévutak vonzásában
félistenek adják a poklot...
éhségszörnyek szenvedélyére vont
mohóság már kapzsin szül haragot -
Az ész ábrándokba ringatózik,
társulni hív: így izgul, így szorong.
Súgva mesét sző – csak ne hazudj (!) -
Csak ne hazudj!
Oly képtelen vagy,
        mint ki- egyszer-volt csak,
mégis, ki- most bosszút forral,
        de rajta torz -
magából már fel is támadott...
„Amiért mindig harcolni akartál”
ott a nemzet gerince tört, ez volt titkod?--(szőke)

Orbán (május 1. Debrecen): „ma ismét közelebb kerültünk egy stadionnal a világ élvonalához.”!
Csak csendben kérdem, fontossági sorban hol áll?
Szép is, jó is – életelv, életszemlélet, magatartás-forma is... Orbán egyéni tükrében érzékeltetve kettős-látással a „befogadó” világának, ahogy a voltnak és a van egységében elkápráztat! Egyszeri élmény – májust ringató – a hazától (annak érdekétől) már messze távolodva (!)

„Hajadon fővel és mezitláb
haladok máris Feléd innen,
feledve, hogy még ágyban fekszem,
feledve, hogy nem reggeliztem...” (!)

Megérteni próbálom, így sem tudom- a csönben titok szunnyad...

2014. május 02.


Európa torkának szegezve...

„Veled vagy nélküled...”?

Holnaptól vége a hosszú hétvégének... kezdődhet a summázat és a végeláthatatlan vita- konkrét érzelmekkel az „ébredés”, hogy megint elkésve, lekésve döntéseikkel (és ki van kivel) - az ösztön és érzelmek között lebegve, hogy van még le nem játszott játszma... derűs és keserű végeredményében majd az adok-kapok.
Gondjaikkal nem azonusulok- a pártok maguknak keverik a kártyák és csalnak, hogy a tétlenséget előadhassák valamiféle erőgyűjtésnek, de mert be nem vallottan a vágyak és a képességek között ég és föld a különbség, hétköznapibban közlik a tényeket, ám a nép belefáradt!
Bár a tárgyszerűség fel-felcsillan, a megérzékelés sem sejtetése dolgainknak, mégis egyéni-tükrében- mérlegelt valósága így, hogy a benyomás ingerét tudomásul vesszük...
Kegyetlenül próbára tesz az idő.
Van e még hit az élet értelmében? És remény az új rendtől? Hiszen nap, mint nap bizonyítja életidegen politikájával az alkalmatlanságát! Így nem lesz megbékélés!
A tüntetés és tiltakozás mérlege a szobor-ügy kapcsán kicsinyt másként: letisztultak a célok, világossá vált az eszmei háttér. Szó sincs „hőbörgésről”, „cirkuszról”, „hisztériáról”. Hideg fejű, logikus, de elszánt, elkötelezett civil ellenállásról van szó, kérem. Az európai értékek iránt elkötelezett demokraták gyűlnek ott össze.   
Hát lássuk, kérem, miről is van szó.
„Ha már felkeltette az esemény a nagyvilág hivatalos figyelmét is, illik rendet tenni a gondolatok között és világosan megfogalmazni, mi ellen tiltakozik ez a változó létszámú embercsoport? (...mintegy ötszázan jelenhettek meg) Mert már messze nem csak egy undorító eszmeiséget képviselő és egyébként is igen ronda köztéri plasztikáról van szó. Itt már az önkényuralomról, a kormány kompromisszumképtelenségéről, Magyarország jövőjéről kellett töprengeni. Bizony, nem cirkusz ez, és nem is hisztéria: kristálytiszta szavak, logikus érvek mutatták be, hol vagyunk és merre tartunk. Le lehet fitymálni a szomszéd sarokról, a Kossuth térről a megjelenők számát, de nem lehet figyelmen kívül hagyni az érveket – a logikának nem kellenek regimentek ahhoz, hogy érvényes következtetésre jusson.”
Más.
„Most már ott tartunk, hogy egy helyi érdekű szkinhedvezér annyira megjavult, hogy magas állami tisztségviselő lehet. Ne tessünk viccelni!”
Akkor most mit várjun a jövőtől? Nemzetrondítást?
Az, hogy egy közismert kurucinfo-szerkesztő kaphatja meg a bizottsági elnöki tisztét, túlmegy minden pofátlanságon. És ez nem a Jobbik arcátlangága, hanem a teljes parlamenté, amelynek tagjai elmutyizgatnak a helyekkel, ahelyett, hogy bármilyen eszközzel megakadályozzák ezt a skandalumot.
Ha ezek a tervek megvalósulnak, akkor sajnos azután a magyar országgyűlést nemzetbiztonsági kockázatnak, puszta létét is nemzetellenesnek, sőt nemzetrondítónak gondolom, és azonnali feloszlatását követelem.
Tudom, hogy ez nevetséges, de tekintsék sajátos állampolgári átoknak. Az nem árt, de kínos, mert mindig motoszkál. És talán az is, ha megmondom: nagy baj lesz ebből. (A.I.)
Orbán kiadta a parancsot: „folytatjuk”!

Bolond a parancs – nem halkan
és nem is szelíden,
ám próbára tesz szünetlen.
Így indultam el kanyarodni egyet,
ahogy elszaladtam a világnak-
a lényeg megmaradásáért,
       de rám virradt -
a befejezetlenség érzése bennem maradt...
túl soknak-hírelt kevéssel a jég-józan reggel.
Ami volt az rémálmom volt tüzeivel, színeivel.
„Most bennem roppant lyuk szakadt,
támadt újfajta csonkaság, de sejlik rajt
       a másik át,
s ez ád türelmet és erőt
       elbírni a sérült jövőt,
mely végképp élő seb marad.”--(szőke)

Zsúfolt témákkal a lét – sorsokat szab át – így szól a hitelesség: már ezernyi külön tragédiáról ránt leplet s értelmetlen összecsapásain a sors... hol családok mennek tönkre, otthonok árverezve, rideg számító hivalokban csak elutasítással találkozhatunk – inkasszók, foglalások, behajtás, és lélegzetünket fojtva szoritja mellünket a pusztulás nyomása.
Így élni meddig lehet?
Tudom, hogy hibásak vagyunk... leginkább abban, hogy hittünk! Most sokunk a sors-mozdulatlanságában várjuk végzetünk! És ez az a pont, hogy az apokalypszis érzetében már minden magyarázónak az érzékeltetés új eszközeihez kell folyamodnia – már nem a lassú „mállás” emészti fel sokunkat, helyébe immár a robbanó-pusztulás lépett, szokatlan és meghökkentő képzetekkel – tényeivel - a mindenkit érintő szerencsétlenség!
Az önmarcangolás itt is újabb és újabb sebeket tép fel... meddig még?
„Egy darabban múltam állt elém, vitt bárhová lábam s nem jövőm! Így vagyok szegény e mindig-gazdag mában!”

2014. május 04.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 265
Tegnapi: 619
Heti: 1 825
Havi: 9 727
Össz.: 295 796

Látogatottság növelés
Oldal: Elmúlt...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2017 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »