Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

Várhat még a Vár?

 

Az új jelenségek között, már egyenlőtlenek a lehetőségek, a demokrácia sem az már, amit annyira vártunk... „csodálatos” hatását felváltja a tekintélytisztelet egy önkényes szerkezetben, „új” elveket ad a „Kormányzónak”, aki sajátosan alakítja a kormányzottak szokásait.

E jelenség, ami „szokássá” lett immár- túlterjed mindenen és véleményeket formál, érzelmeket kelt, további szokásokat inspirál és mindazt átalakítja, amit nem maga hozott létre... szóval így.

Puszta véletlennek nem lehet tekinteni, hiszen a jelenségek legjava a múltból hozott, amit „nagyjaink” most feltartóztathatatlannak vélnek, kicsiny „forradalmakat” játszanak a gondviselésben, az őszinteség mellőzésével sürgetőleg, amellyel e nemzet – a dolgok ilyetén való elrendezésében – a maga összességében talán kevésbé lesz ragyogó, dicső és erőteljes sem, de egy-rész – ki lojális a hatalommal – bizonyosan jobb sorsra érdemesül...

Így lett mára a sok szegény - és gazdag, amire már a gyűlölet koncentrálódik. Felkelt egy másfajta igényt is, egy más segítség iránt, amelyet egyik „barátjától” sem várhat el az ember, mert azok mind tehetetlenek- és vagy érzéketlenek. Imigyen lesz a vágyból Vár és lesz ott egyfajta kormányzóság, amitől a várt segítség elmarad ugyan, de a Vezért egy központi hatalom felé viszik, így a vágy a segítségre (még ha egyoldalú is) egyedüliségével- szükségszerűségében láttatja magát.

Egységes - ami kétséges - de egyöntetű és erős kormányzat eszméjét sugallja az embereknek.

A központosítás természetéből fakad:

hogy „mindnyájan hajlamosak vagyunk átesni a ló túlsó oldalára, és hevesen pocskondiázni, amiért negyed vagy fél százada még annyira lelkesedtünk”... erre szorít társas létünk, valamint személyiségünk eddigi fejlődésének némely vonása is, például az, hogy különböző életidőben mást és mást tartunk feladatunknak, illetve nemzedékről nemzedékre elütő generációs sajátosságokra hivatkozunk a döntési pozíciók birtoklói vagy éppen bitorlói elleni fenekedésünkben...

„Ettől persze nem volna szükségszerű és elkerülhetetlen a tények semmibevétele, majd helyettesítése légből kapott állításokkal. Több kell hozzá: a múlt pártos kisajátításáért vívott ádáz küzdelmek észrevétlen, önkéntes és meggondolatlan támogatása.”

Annyira kiteljesedtünk a nagy lehetőségben, hogy átírtuk a demokráciát s újból önkények árnyékában modernizálódunk. Számunkra marad az elfojtott indulat, mi mérgezi a lelket ma... szavakban mindenki támogatásra kész (lásd, a pártok java részét), de a tettre-váltódása mindig elmarad... restséggel a dolog, mert a régmúltak megismerése helyett, kieszelt történeteket gyártunk, ami mese a valóság helyett. A jelen ezzel nem lett elviselhetőbb, de a múltak bűne további hibákat halmoz fel, és ellentéteket szül a jövőre is...

Mesés országunkban a nyomor is otthonos, létszámban bővül kinek nincsen biztos megélhetése, sem fedél a feje fölött. Testi-lelki nyomorúság- fizetségünk a múltért, hogy oly korban éltünk egykor, amit ma meg kell tagadni... ilyetén az életünk is semmivé lett. Lehetőség viszont van egy-egy pártálláshoz, lehetünk aktivistáik, ha aláírást kell gyűjteni (fizetség nélkül mindig, vagy némi alamizsnáért, ki- kit hogy vesznek számba ott), így a személyes kapcsolat semmit nem ér, de a megalázott helyzetekhez már naponta izmosodhatunk, pláne, hogy kigúnyolt önérzettel kell elsunnyognunk a hivatalos helyekről.

„Mintha a társadalmi egyenlőtlenségek üdvös voltába kapaszkodó új hatalmasok ellenében csipetnyi lelkiismeret furdalás nélkül kellene elfogadnunk azt”, hogy nincs is miért morgolódnunk - az egyformaságban itt lenn a nyomorban- nevezhetnénk úgy is, hogy mindenki egy, s valóságában e teljes fejlődésképtelenségben, ami íme- csak a nyomorúságot hozta már milliók közös életében.

„A kapitalizmus varázslata”, alighanem tévútra csalt minket. Már késő, benne vagyunk nyakig...

s aki nem tud úszni, az ne másszon fára – immár csak ennyit értelmet mutat jelenével a most.

Biztonság, jólét és nyugalom már nincs. De lesz megint, „a stabil keleti piacnak hála, tervezhető és ötévenként újratervezett jövőnk”, ami elé odaállhatunk, és élvezhetjük a „mintaszerű” fejlődés előnyeit!

De és- amennyiben pozícióik megerősítése végett a keleti-nyitáson munkálkodnak az uralmon lévők, akkor a történelmi ismereteik hiányosságából következően (és- vagy a múlt átírásával akár) ismét olyan példaképeket állíthatnak mindannyiunk elé, akik vérmes kritikusai voltak a hajdani „rangkórságos világnak”... ismét áldani fogjuk a „demokraták”-mezében tetszelgő, „modernista”-ellent is, meg a zsarnoki közelmúlt eddig elhallgatott kedvezéseit és dicsérni, csodálni fogjuk a durva elnyomáson alapuló rendszerek humanizmusát? Ám erre kicsi az esély... (szeretném hinni még).

De a feledékenység már népbetegség.

„Hivatalosan bejegyzett koruk szerint régóta felnőtt emberek veszejtik el egyik napról a másikra történelmi emlékezetüket, hogy maguk előtt is igazolják: nem volt ez mindig így! Ha kilátástalan helyzetükben kevéssé bizakodhatnak egy paradicsomi jövőben, vagyis nincs többé, ami élni segítené őket, akkor legalább az átszínezett és -komponált múltjuk harmonikus szépségével vigasztalódnának sivár jelenükért. Észre sem veszik, hogy ugyanazon logika mentén cselekednek, mint politikai ellenlábasaik, akik mundérba bújtan, esetleg sújtásos bocskaiban andalító operett-dallamok közepette álmodoznak sosem volt dicsőségükről. Félreértés ne essék, amennyiben nincs elég merszünk a szembenézésre életünk gyalázatos kudarcaival, kedvünkre válogathatunk a makacs tények elől menekülés útjai, formái közt. Ha ez megnyugtat és biztonságba ringat minket, akár napestig hazudhatunk magunknak, csak azt ne higgyük, rajtunk kívül bárki is komolyan veszi tarka mesénket.”

Csak rajtunk múlik, hogy e-világi vagy túlvilági lesz a „jutalom” reménye!

Egyelőre két lehetőség adódik: a racionálisan megszerkesztett szabályokra épülő tárgyi „illetékességbe vetett hit... vagyis az előírásszerű kötelességek engedelmes teljesítésére való készségen, vagy félelem és remény... a legitimitási képzetek szövődményes elváltozásaival, átmeneteivel, kombinációival most nem foglalkozom – az államelmélet területeire nem merészkedem.

Nem ártana – már súlyát tekintve sem – egy népszavazás! Tudatlanságon és az antiszociális „érdekeken” túl az ellenzék megléte mellett, a véleményeltérések miatti elvek s elfogadott célok megvalósításának módozatain át- egy döntés, hogy mi a jó és mi a rossz ebben és a „hogyan” abban, amelyekkel- hogy lesz ellentmondásmentes a végső érték, ha cáfoljuk és akadályozzuk a központi akaratot. Vagy olyan biztos a támogatás?

S elég lesz hozzá a megnyert önkormányzati választás, hogy immár a kibővített lehetőséggel élve átírjon mindent a hatalom, a fejünk fölött? Befolyásolhatók lennénk? - és a felelősségtudat smafu?

Vannak olyan nemzeti kérdések is (az önkormányzati mellett), amelyek olyan közvetlenül érintik az embereket, hogy világos és határozott akaratnyilvánításokat hívnak elő. Ilyen a fent taglalt Várba-menetel is... még a „mennybemenetel előtt” :)!

Közömbösség nem lehet gyógyír semmire! Ugyanis a tény az tény, a választók korrumpálható vezetőit a saját ügyüknek megnyerni úgy sem tudják, csak- ha nem választják meg, vagy- ha megválasztják, akkor a rövid távú érdekekhez igazodtak, bár ezek a kifizetődőbbek igazán, a politikában. A következményekkel ki számol hosszútávon? Azaz meddig lehet a népet bolondnak nézni? Ám ha marad a mód, hacsak- ami nem egy reklámtechnikai fogás, akkor is, a népakarat tudattalanjára apelláló törekvésben is információkra lenne szükség (és röviden a „táv”: ezt most megkaptuk az 1700 milliárdos megszorítással)... de a rövidtáv eddig is megváltoztatta a történelem menetét mindig – ezt a tényt épp azoknak kellene szem előtt tartaniok, akik megakarják védeni a demokráciát!

Ahogy Varga bejelentése már igazol is: „netek gyerekek”, immár akkorát kapunk, hogy a fal adja a másikat! - és az fájni fog, a seggnyalóknak is... „bezár” a bazár lekvár!

 

...a lét fáján még tart egy szál,

hogy az életvizéből kortyingat a fény.

 

Megszabott a kor, s vele a halál

horizontján siralmas képpel lel,

hogy elhagyott a remény,

lapul és zihál...

 

Már fel- vont a különbség:

egybemosva züllés és erény,

túllépett már mindenén a határ!-- (szőke)

 

2014. 09. 23.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 251
Tegnapi: 241
Heti: 492
Havi: 7 971
Össz.: 1 095 350

Látogatottság növelés
Oldal: Várhat még a Vár?
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2024 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »