Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

Ostobaság csimborasszója…

 

Százmilliók a fociba… normális, ha éhezik az ország? Orbánék szerint: igen! Ahol kolbászból a kerítés is, ott híznak a kormánytagok, fővel együtt. Széles vigyorral a képeken feszített a mell, ébreszti újvilágát a kormányzó hada… foci és mindennapos torna, máris erős az ifjúság is – hisz úgy is „elhízott, meg sok a lúdtalpas…” hogy kalória is kellene – hát (?!) Mindennek láttán is egy olyan társadalmat szeretnék - képzelnék el, amelyben ki-ki saját művének tekinti, szereti a jogot, és ellenérzés nélkül aláveti magát neki – amelyben a kormányzat tekintélyét a szükségszerűség és nem az isteni eredet adja meg, az államfő iránti szeretetet pedig nem a szenvedély, hanem a megfontolt és nyugodt érzelem. Minthogy mindenki élhet jogával, jogaival –és biztosítva is van e jogok megtartása felől, ahol kölcsönös és megértő közeledéssel bizalom alakul ki, amely egyformán távol van a gőgtől és az alantas indulatoktól. De a jelenlegi épp ellenkezője, nincs valódi érték, valódi érdem… nem is tudunk a közös teherből vállalni a részt, mert a javakból már jóval elébb kimaradtunk - mi szegények (gyakorlatilag az ország fele) – és- mert így nem szabályozható és előre sem lett haladó e társadalom (csak a középosztálytól fölfelé ragyoghat, és- ha Fideszes) még mozdulatlan és kedvét-vesztett. Orbán országában nő a nyomorúság, az élvezetek is szélsőségesek, a jólét csak álmainkban (ahogy álmodik a nyomor) – a jólét csak a felső tízezernek adatik meg, a tudomány visszanyomott lett és a tudatlanság uralkodott el a kormányzatban! Szokásaikban ugyan csiszoltabbak, érzelem hevességében túltengnek… hajlamaival, jellemzőivel, előítéleteivel, szenvedélyeivel elbátortalanították a magyarságot. Szélsőségeivel büszkélkedhet a hatalom, amiket egy adott időben cselekvésre úgy készttetnek, hogy megígérnek mindent (mint most a jobbiknak), látszatból egy-két sallert kiosztanak ugyan, hogy az erkölcsön ne essen csorba (no- meg Európa és a zsidóság szája is be legyen fogva), de a bajok mégis azonnaliak. Ezzel még nagy súllyal esnek latba… fokozatosan furakodnak be a nemzet testébe – férgeivé lettek annak! Gőg és alantas indulatban vannak…

Nincs egysége nemzetünknek, ahányan annyi felé megyünk, érzünk – földarabolt testében csak a nyomor előrehaladó, különösen most, hogy a hatalmi vágy és a gőg az iránymutató, mellyel – melyben kormányzói és vagy egy prezidenciális rendszerben gondolkodó fő irányít.

Pedig már megtanulhattuk volna (legalább mi az idős nemzedék), hogy az érzelmek és eszmék csak akkor újulnak meg, a szív csak akkor hevül, az emberi szellem csak akkor fejlődik, ha az emberek kölcsönösen hatnak egymásra!

Hittünk Orbánban (1989-ben) - még az elején - mára kinőtte magát e társadalomból… szélsőséges lénnyé lett… vágyai szüntelenül egy központi hatalom felé vezérlik! És lám (!) - ez a gyengesége, szilárd akarattal uralkodni olyan emberek felett, akiknek helyzete, eszméi és vágyai naponta változnak (minél nagyobb a zűrzavar, annál jobb neki) – ezért központosít… végül már egyedisége gyengeségében egyedüli és szükségszerű támaszának látja azt. Ha marad - nehéz elképzelni, hogy előbb-utóbb ne sikerüljön neki! Államosítás túlzás, csak elvesz (nem államosít) – és amit elvett a saját klientúrájának osztja szét. Jó volna, ha eldöntené, hogy kormányfője Magyarországnak (akinek az ország minden lakósát egyformán segítenie kell), vagy egy pártfőnök és párttagjait kiszolgáló rezsimként működik tovább! Ebben az esetben, viszlát, Öreg! Húz el, de gyorsan. A TEK sem véd meg a bukástól! Sajnos mi a szegények, egyre messzebb kerülünk az egyenlőségtől, de a szabadságunktól is… a sok úrnak kell a szolga is! Hát bepróbálkoznak… meg sem magyarázva (hogy érzékletes is legyen).

Ily léttel vagyunk most megáldva - mint a fordított hangkeltések: a „földre hullt pohár” csattanása, a „fűrész foga közé szorult reszelő sikongása”, „egymásra csikorított vasnak, s kőnek” szitokváltozatai éreztetik a hamis harmónia látszatszépsége alatt húzódó hazugságokat… belőlem a legdemokratikusabb igény aspektusából – az emberek akarata felől, az igazság oldaláról indulatból kifejezetten s igazságérzetből szőve tovább a gondolat – mindenki tegye ezt magának! Vagy együtt így maradunk ebben a kullogó-kucorgásban! De nyakig…

Rezsicsökkentés és az élelmiszer drágulása jaj, de elvette az élét (vagy kiélezi inkább) – valami van, sok meg nincs! Ez az, amit nem akar megérteni a hatalom. Útvonaldíjak, üzemanyag drágulása

 és majd- hogy a szolgáltatók a beruházásokon spórolnak, amelyek elmaradása miatt majd később lesz drágább az energia! Káosz van és átláthatatlan húzások, mutyizások következtében nem maradt semmi… erre varrj gombot Orbán!

„Ha majd nem érezzük igazán a pénztárcánkon, hogy könnyebb lenne az alacsony infláció mellett, az feltehetően azért lesz, mert egy átlagos háztartásban jóval többet költenek az emberek élelmiszerre, mint energiára. (Alkohol és dohányáru nélkül is.) A KSH adatai szerint 2011-ben havi 15 ezer forint jutott minden családtag élelmiszerfogyasztására, míg az energiára „csak” 11-12 ezer forint jut havonta.” És ez megint csak átlag, amiért kenyeret nem ad a boltos!

A hülye is látja, hogy nincs gazdasági teljesítmény, viszont zajlik az őrült pénzelsípolás…

 

Hiányzik a bizalom, ami kialakítja a „kontrasztot” a jelen és a nehezen elszenvedhető, traumakeltő múlt között?

„politikus-becsvágy, irigység… haszonlesés, törpék nagy vétkei”…

A délibáb valósága… vállalni a magányt.

 

Divatra-verekedett pártokkal
Téveteg fényem botladozzam?
Te nagy Isten!
Miért vagy fenn, ha nem tudatod
Most, vagy majdan,
Hogy kezdetem vagy-e, vagy éppen
végem?
Te sem értem… azt már érzem…
 
Helyedet foglalta ki „földhözragadt,”
Megkapta hatalmadat,
Boldogságára pirkadt -
Ítélhet!
 
Tegnapom bukott, lett „törpe”- rend:
Felettem kegyeit osztja a világban,
Majd „az ország himnuszát énekelték meg!—(szőke)         
 
 2013.07.13.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 117
Tegnapi: 377
Heti: 709
Havi: 7 715
Össz.: 251 909

Látogatottság növelés
Oldal: Ostobaság csimborasszója...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2017 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: út szélén sok szegény van - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »