Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

 

 

Orbán és a törvény...

 

Volna illőbb dal, mielőtt a zsoltár

a Vezérhez száll,

ki itt idő s öröklét, tengerár...

ország ura, s őrzi rendjét

csillagainknak?

 

Semmit nem számít Orbánnak, hogy a törvény nem ismerete nem mentesít- tudja-e?

„...elég annyit mondanom, hogy alkotmányellenes, hiszen az alkotmány által tiltott tárgyak körébe ütközik és ezzel végére is értünk a dolognak.”

A népszavazást ellehet kaszálni! Aláírás sem kell, mert alkotmányellenes!

A „Jobbik” meg hiába él a nagy-szavak retorikájával, Orbán seggnyalói mind! Ami összetartozik az össze is nő, ekként , és mert ráfér az arcra- még ha alkotmányellenes is, segítik a kormánypártokat. Egyébként az EU egységesítése ellen szólna, amiként függetlenek maradjunk minden intézkedéstől, ám ha egy közösségnek – aminek tagjai is vagyunk – szabályai vannak, azt be kell tartani. Miértje: mert az kötelező. De látjuk, Orbán, azt tehet, amit csak akar, nem számít a törvény, nem számít az alkotmány sem, ha a Fidesz így akarja- a kormány támogatásáról biztosítja (próbálná az ellenkezőjét tenni), a „Jobbik meg nem tud mást, beszáll harmadik pártként támogatónak, így lehet majd masírozni, légiókat létrehozni és grasszálni magamutogatón a településeken.

Szóval, ha Orbán úgy dönt, akkor van népszavazás, mert a riogatással, hogy függetlensége elveszik (nem az országé, az a közösségben is megmarad), a sajátja, erre képes kiírni egy alkotmányellenes népszavazást, ám az életmódot (a nép életmódját) érintő kérdésben, mint az lehetett volna- népi kezdeményezéssel- a boltbezárás ügyében, ellenzett volt és lett általa!!!

Bojkott Orbán külön-utas politikája ellen! Magyarország függetlenségét nem az EU-tól kell félteni, hanem Orbántól és szövetségeseitől (seggnyalóitól)! Vegyük észre, ez a népszavazás- nem a migránsokról szól - kizárólag önimádatától, hogy a nemzet megmentője és védője szerepét játszhassa el! A hatalomról!

 

a föld reng itt

 

...dakota- és a lova is...

 

(sötétre vált

és a fellegeken tör át – az istenit!)

 

ki- a lovát most víg-örömest lovagolja

...járja trappban majd vágtázva

ahol a múltnak van újítva útja

ahogy érte e föld reng itt – (szőke)

 

 

2016. 02. 25.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 408
Tegnapi: 321
Heti: 1 091
Havi: 5 918
Össz.: 267 356

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán és a törvény...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2017 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »