Alvó-állapot...

Az ellenzék alvó-állapotából felébredni nem tud, a hatalom csinálhat amit csak akar, nincs véleményezve, mert omló-álmain a kézzelfogható sem lett féltett kincse, s eszközeinek sem lehet így végösszege... jaj' – ha valamilyen csattanóval lehetne a válasz a hatalmi gőgre (!) -– csak egy pici – mi a történelem tanulságaira építené mondandóját, máris válasz lehetne a sok embertelenségre.
De nem – jövő reménye is feladva - „s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még, honnan uszulnak ránk új ordas eszmék, fő-e új méreg, mely közénk hatol – meddig lesz hely, hol felolvashatol?...”
A pillanat „gyönyörét” adja, az adott helyzetből leszűrt tapasztalat… hol az ember, a kizsákmányolt csak szenved… hiába, no, ha a múlt (a régmúlt) lesz a jelen, mindig ugyanoda jutunk! Felborzolt idegzettel… a heveny láz kellős közepébe. Objektív az ok s kórokozóit aligha kell magyarázni (!) Fölfűtött a láz, mit a válság csak tovább hevít… rá közöny és önzés, és utánuk mi jön? A lánc, mi már elveszett, vagy a magány, mi már így is sajátunk? Egymásnak lettünk idegenek? Zsugorodik világom, így elképzelhetővé teszi, amit elképzelhetetlennek tartottam, hogy vele az értékrend is, furcsa pózban… a pénz hatalma a szellem felett! Az ember már csak szolgain méri a
lemérhetetlent (!)
S itt kap furcsa értelmezést a tartalom: az „itt az idő!” - és az „utánam srácok!” - buzdító mondataiból (ugye emlékszünk még?) most a seggberúgás ténye, hol értékelés nélkül megvásárolható az érzelem, és szentesített- „jogfosztással” a szólásszabadság (!)? Hol átgyalogolnak rajtunk az évek, és a történelem-törmelékei alatt porosodhatunk tovább…
 
Pénz az úr… s bizarr felszínén vehetsz becsületet is… akár (!)

Pénzzel minden vehető, így
hatalom:
a pénz az úr (!) Míg
hánytorgatón,
ha hiánya szorít,
panaszolt…
A megváltoztathatatlanság érzése
borít csak valót
s az elsuhanó pillanat értékére
igazítja hiányait a most (!)

Borzongató árnyalatot
és színt-
vált a mámorokból:
a tegnapi élet
a mának így haszon…
A jövőt éli az öröklét érzésének, így
a hatalom
nagyúr még, mit
ringat az illúzión…
Önboncolásra mégis hol rémít?

A lét igazi káb’ – szerét most
önfeledt - játékain mérik
hogy (leggel) ad rávalót
az ok… ki lop már sehol,
köpönyeggel járt itt…
Ahogy egy sikoly-
Amit torokra karcol
mindenség-ajkai közén a kín,
s lógó-nyelvvel szorít,
majd elegyít legott!

Így a „nincs”
már pokol s iszony,
hol a bűn is-,
a becsület öröm-ódáit
fújja és felszínt vigaszol…
Ott mért-kétkedéssel „rákacsint”
a hatalom,  
s mondja magáénak azt is,
amit
álmodik a nyomor!— (szőke)

Bonyolult az élet… és újra fáj. Nem is érzékelik sokan, csak ha már ott a baj. Sok a fájdalmas panasz, de ez még senkit nem érdekel, az érintetteken kívül… hogy a múlt lett a jelen, csak az idősek lelkén hagy nyomot? Volt ígéret, lett csapda… már hangulati következmény (!?)

Akkor ez a valóság?

Furcsa életút: lelt mi elképzelhetetlen?
Össznépi megrontásnak való, mi csak
Ezernek jó…
A jog riadót fúj: és felnyitja a szemeket?
A pillanat lett megcsúfolt, a holnapoknak
Dobott háló…
Az elragadtatással unt: tétlenség tervvel?
A jel túl sok, hogy ráhangoltam magam
Lett megrázó…
A kőr újrafordul: így esélyt hirdet fennen?
Gőgemelt fejekkel ugrál a most, s övék az
Utolsószó… (szőke)

 Vannak ösvények, melyekre többé nem lép a lélek (!)
 A kényszerűség már világgá tárult… és távlatot nem nyit, ezért sok a nosztalgikus hang.  Szép az mi elmúlt, amiért epedni kell… a nagytettek, vágy az önmegmutatásra már csak ábránd maradhat? Ebben a mesetörténelemben: „Minden nedves, minden nehéz…” A nyomor- országa lettünk megint, hol térképet rajzol a penész (!)                           
„Holnapod gáncsa földhöz teremt”?
 Lassan már az idősek is egyfajta erkölcsi hullák lettek, lettünk fölösleg- konc a hatalom nyakán…
Csak ki ne találják azt a bizonyos hegyet, minek tetejéről lökdösik le a selejtet (majd a születés után)!
A jó-erkölcsök fontosak, de ezek az irány miatt  (fordított lovasa okán is) veszíteni látszanak fényükből…
Kimondom, ebben az államban béke már nem lesz- a jámborság már nem lételem, kitalált-bűnökkel citálják bíróság elé a másként gondolkodókat (-bár lehet bűnös), de a másik oldal sem fehéren-feketén áll már a nép előtt. Vannak hitelesek, de vannak hitszegők is, akiket a hatalom
birtokosai- a maguk „tanításának” követőivé tettek, s akik már olyan mélységig is elmentek, hogy sajátjuként magyarázzák azokat… lehet használható tagja pártjának és a hatalomnak az ilyen, de nem tartom egyenes embernek!

A mese folytatódik, így Orbán programja...

A„káprázatok veszendő gyermeke, ébren is alvajáró”
Az Arc kedvtelve fúr-, farag… Ő van, Ő egyedül csak, ki felette áll minden hatalomnak (?)

A királynak még sok a fótja,
Izzadsága csorog rajta.
Ágadzik, bogadzik
Mintha szárnya vóna…
Sok a derék ember,
Néki az ezer es megálla.
Esze- kedve sok itt,
Tüzet csinál rája,
Hű, de mekkora (!)
Nagy szógálatot tett
A hazának, magába
Részt belőle vét, mert felkent
Az uralkodásnak vitt…
Légyen most a te vendéged!
Egyetmássát hamisságból
Elbámul majt ott es magába.
Hirdeti fennen: urusággal,
Ügyes az lett belőlem (!)
Készen áll a vággyal.
Mett mondja,
Bár, várt es vóna…
Hozza a kantárt, hisz’ el-
Van jó tátos lova,
Az süvegelve meg es torpan:
Így jár el a dologba,-
Olyan derék ember…
Csak véletlennek tünik,
Ha mégsem az-, maga.
Mett nem úgy van? – (szőke)

Orbán a király… (erdély(i)- járásban).

Gondolta, hogy így es csak oda menyen ki a dolog, hogy a politikától, meg ne szabaduljon… úgy beléette magát. Inas kell néki, hogy beszélni tudjon, a magaslóról (ugye Lázár?). Ettől jött meg a kedve, mett mán tudta azt es, hogy megfonódik vélle a szó. Nem hittek néki, hogy tréfált a besziddel. Így a király elcsudálkozott… hogy itt az idő kivót telve, gondolta majt meghozzák a hírt, hogy miféle dolog lehet mán reáfogva, hogy győzék még es. S érdemesnek ítélték es reá, mett a sok beszédtül az ajaka is kilágyult, hogy térdig lepittyedt, a nagy csudálkozástúl. Vélle a híre lett lapos, el es ment mindenfelé a világon…
Ha tudnám, hogy ilyen szerencsésen járok, én es a mái szentséges nap beállanék királynak (!) Úgy mind más vóna… nem búsulnék, de az a baj nem tudok. mint kódus a góc alól inasként lösz dógom addig es. Ha annak sem tudok meg felelni, rosszul lösz dógom…
Így vagyok ekszelenciás uramnak!

Még eleven az akarat,
A gondolat es kerek,
Igazodik a változó napokhoz…

Reggelenként néki szól a kakas
Akkora tisztelettel:
Mán hogy ugorjon ki az ágyból-

Hasára ne süssön a nap,
Mett vigye az elsőségi szerep,
Akarítva várt es királyom.

Mi vélle lótás-futás marad…
Szógálom a kedvet,
Helyibe a jót várhatom?--(szőke)

Jaj, főséges király, éltöm, halálom kezedbe van… (!)
 Inasként melléje fáinul megvagyok (én es), me majt azt gondolja, mett én a sok jótétel után megbecsülőm ott… Tudja az, akinek két ép látó szöme van, a szöröncsés embör, mindönt tisztán láthat a nap alatt. Még egyebet is, ami lelke fölött vót, hogy kisegítött a bajból… hogy népét is feloldozza bűnjiből, ezért hamarjába egy misét szógátatott, és aval az étellel, itallal tartja örökkétig ott. Be jó lelke van az uruságnak (!)
2014. 06. 14.

Oldal: Alvó-állapot...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2025 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat