Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

Orbán és a társadalmi szerződés…

Megint csak kitalált valamit a fensőbbség? Különös akarat! Orbánilag összezagyvált és a nép szájába adva, mára kesernyés ízzel telt. Valóban volt ilyenről is szó – meg több szó is volt már, hogy összezavarja az emberek tudatát – regélt nemzeti akaratról is, meg együttműködésről. Így utólag nevetséges mivoltában járja saját köreit a mondandó, sajátos voltából egy főhatalom felé (ugye emlékszünk a prezidenciális rendszer vagy kormányzói elképzelésére?).  A legnagyobb baj, hogy ez már nem is javaslat – tény, hogy van! Megköttetett a választási győzelemmel, holott erről szó sem volt akkoriban – csak utána kezdte birizgálni a „dógot” egyfajta nemzeti-érzésre vonatkoztatva! Merthogy neki és pártjának így előnyös, ezért is az államnak is! Hupsz!  

Orbán megmondta: nem csinálok titkot abból, hogy ebben a vonatkozásban megkötöm a következő kormány kezét. És nem csak a következőét, hanem a következő tízét"!

Az emberek már látnak, nehéz megtéveszteni őket… mégis reménylik a győzelmüket, mert mindent megtehetnek a 2/3 jogán! Tömérdek mesterkedés hatja át munkájukat, melyeket agyafúrt módon visznek végbe. Kiötölnek mindenféle baromságot és csalóként hitetik el jóságukat a néppel! Társadalmi szerződés? – és hol itt az egyenlőség? Milyen szerződés az, hol a fél ország már a kitaszítottság állapotában van… ahol százezrek éheznek – köztük gyermekek, hol ellátatlan családok szintén százezres számban élnek-halnak egyik napról a másikra?  Nem véletlen a mostani tudatba ültetése a társadalmi szerződés vonatkozásában… igen: főhatalmat akar, kormányzóként ráruházva minden hatalom és új kormányát már így hozza létre a választások után! Ez lesz az igazi pofon Európának! És a népnek sem másként, mert a végrehajtói hatalom egy kézbe összpontosul – és ha azonnali cselekvésre van szükség, akkor egy személy Ő – Orbán jobban tudja intézni, mint a többi! Bár eddig is az ő kezében futottak össze a szálak…

Matolcsy segítségével csökkentik az nemzeti adóságot – Európa nem szólhat többé dolgaikba – teszi, mit kedve diktál (elképzelése biztos van, ismertetéssel még tartozik – egyelőre követel…), gondvisel, véd és „háborúzik” – szuverén államával létrehozott állapot az- az állapot, amelyben komolyan veszik az időleges javak és dolgok hiúságát, holott az épületes szólásmód szokott lenni (!) – így az a mozzanat, amelyben a különösnek eszmeisége jogához jut valóság lesz. Hogy bizonytalanná tesz mindent? – kit érdekel, a félelem magvai addig kihajtanak és a kussolásban már jók vagyunk, mint voltunk is! Addig huszárkódunk, nagy-hatalmakat fasisztázunk és bizonytalankodunk – csak imádkozhatunk, hogy Orbán gyász-huszárai ki ne vonják kardjukat… akár vallási hitükben is: mivel az odium theologicum (vallási-gyűlölet egy fajtája, a máshiten lévők ellen), ha őszinte vakbuzgóságról van szó, az erkölcsi érzés egyik legegyértelműbb példája. És mit számít, hogy az egyén elidegeníthetetlen joga a lelkiismereti szabadság, majd prédikál Orbán – lám, nem tanultak a múltból csak a gyűlöletet hozták magukkal… hogy lesz ebből egy civilizált közösség. Ja, igen! – „félázsiai” származásunk stigmaként rajtunk!

Mit is tehetnék hozzá? Talán azt: hogy a jogos függetlenség korlátlan. Önmagának – saját testének és lelkének – mindenki korlátlan ura!

Képviselőket máris átnevelik - szólhatnak, ha engedélyezik, mert ugye a méltóság! – és itt, a jaj, mert közröhej tárgya a fővezér is, és gúnykacaj tárgya mára szabadságunk is! A társadalmi szerződéssel éppen arról mondtunk volna le, és ezt tettük? Így akartuk? Nem! A francba az egésszel… szarul szorul a hurok rajtunk, ha hagyjuk! Ám Orbán megtalálta a társulás olyan formáját, hogy az emberek elfogadják azt (!) – persze csak szavakban! – hogy egész erejével védi és oltalmazza népét! Kell a jogi értelembe vett társadalmi szerződés, mert ha a nép rábólint, már mindenkire kötelezővé lesz… és kimondhatja Orbán: minden személy, valamennyi képességével együtt, az általános akarat legfőbb irányítása alatt egyesül, és mindenkit testületileg az összes elkülöníthetetlen részévé fogadunk (majd)!

Tehát a lényege: megállapodás arról, hogy aki nem hajlandó követni az általános akaratot, azt az egész alakulat fogja kényszeríteni… (így érthetővé válik a kettősbeszéd: kint is másként és másként idehaza!) Mert Orbán véd, a szabadságunk együttesében a közérdeknek „alávetve” magát (fölé inkább) érte élhetünk, a főhatalom alá rendelve magunkat. Megsérteni nem lehet… összeadódnak az erők, így biztosítva a hatalom megmaradása, így közös az indító ok – amellyel mozgásba hozva az összesítő erő s máris leküzd minden ellenállást!

A társadalmi szerződéssel az ember elveszti azt a korlátlan jogát, hogy mindent a magáévá tegyen, amit csábítónak talál, és amit meg tud szerezni, cserében elnyeri a polgári szabadságot és jogot szerez minden fölött, amit birtokol…” Így van ez? Így lenne? Persze, hogy a mutyikról szól és az érdekről, a különbözőségekről… sohasem lehetünk egyenlők. Még társadalmi szerződéssel sem – nemzeti akaratból sem! – önkéntességen alapul… de már képviselőinket az elején is hallgatásra ítélik, hogy lenne itt szabadság és rend. Munkát és kenyeret elébb, tele-gyomorral szebb a világ és önkéntesebb minden cselekedet… ezt tegye magáévá minden párt, vagy csak ellenkezés lesz. Ja! – hogy a többség akarata érvényesül? És ki lenne a többség? – a 2/3! Az meg diktatúra magában is, hát még körülményeiben, mit teremtettek, mellyel, és- ahogy az érdek szab utat magának. Keveredik már minden: a valóság és látszat, szegény és gazdag, nyomor és jólét, máris kevésbé értetődő magától – hol az államban az állam, mint főhatalom terelgeti népét birkaként – nekünk addig marad az álom az álomban! Szar és hazug az egész, különböző a mérték, más a tulajdonság, így nem is egyeztethető össze a teljesítőképességgel! Már beindult a „szavazatkereskedelem”, a hívek ellátva dohánnyal és földdel – pénzmaggal - intellektuális és jellembeli tulajdonságaiktól független, ahogy egy a jelszó: hűség a hatalomért! A politika mindenekfölött és nem számít az érv és ellenérv sem!

 

Hallgatni lehet? Leírtak már végleg!
Pályaudvarok pihenő-helyein az ismeret
Céltalan jár bennem huzatos kéjjel…
Hol a föld mely enni ad? Kérdem.
Feleletet nem ad a pillanat- így elenyészem---(szőke)

2013.05.30.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 63
Tegnapi: 581
Heti: 2 793
Havi: 10 695
Össz.: 296 764

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán és a társadalmi szerződés...
Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni - © 2008 - 2017 - jellem-ismeret.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »